
» HÍREINK »
A szentbeszéd a napi evangéliumhoz kapcsolódóan - amely a tékozló fiú története volt – a bűnbánatról és a bocsánatkérésről szólt. „Keresztény emberként ezt meg kell tanulnunk mindnyájunknak. Isten, végtelen szeretetében bocsát meg nekünk, akik gyermekei vagyunk Jézus Krisztusban. Mi is tanuljuk meg ezt a feltétel nélküli szeretetet, amely által Isten kegyelmi segítségével tudunk csak megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. Legyen példaképünk a szenvedő, keresztutat járó Krisztus.”
A szentmise bensőséges légkörében a gregorián misetételek mellett megszólalt néhány ütőhangszerekkel is kísért lendületes reneszánsz ének. Felajánláskor a gyermek énekesek körülvették az oltárt és csengő hangjukon megszólaltatták ennek a kornak egyik legszebb többszólamú alkotását, Lassus Dominus Deus című művét.
Váci Egyházmegye/bg
2025. október 21. kedd
Orsolya
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...