CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2019. április 27-én Patakon került megrendezésre az éves Váci Egyházmegyei Szent Gyermekség Műve, vagy másképpen: Missziós Gyermekek Társaságának találkozója, amelyre több egyházmegyei településről érkeztek a gyermekek.A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be, P. Benvin Sebastian a Pápai Missziós Művek igazgatója és Berta László plébános koncelebrálásával.
Beer Miklós homíliában a jézusi küldetésről beszélt, arról a feladatról, amelyet Krisztus rendelt el. Keresztény ember nem hallgathat a megváltásról, a feltámadásról. Arra kérte az egybegyűlteket, köztük a missziós gyermekeket, hogy cselekedeteik, tevékeny szeretetük által közvetítsék Isten szeretetét.
A szentbeszédet követően a gyermekek tettek ünnepélyes missziós fogadalmat, melyben önként vállalták a kis ima és kis áldozat szolgálatát gyermektársaik felé, majd a megyéspüspök atya megáldotta az új lelkes missziós gyermekeket.
A szentmise végén az új missziósok megkapták a zöld sapkájukat, az együvé tartozás és az emlékezés jeléül. Majd hálás köszönetek hangoztak el minden szervező és önkéntes feladatot vállaló felé. A szertartás püspöki áldással ért véget.
Ezt követően ebéddel vendégeltek meg mindenkit a helyiek, majd a gyerekek különböző csoportjátékokban vettek rész, amelyből mindannyian tanulhattak, ezzel párhuzamosan a felnőtteknek Sebastian atya tartott előadást. Majd a résztvevők elzarándokoltak a Szent Anna kápolnához és elimádkozták az irgalmasság rózsafüzérét. A találkozó a megajándékozottság örömével ért véget, mert a nap minden részvevőnek nagy ajándék volt, a csokoládé ajándék pedig arra emlékeztette a gyerekeket, milyen jó kapni, de sokszor megtapasztalták már, milyen jó adni is.
Fotó: Molnár-Várhegyi Evelin
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.
A nagycsütörtök esti liturgiában az utolsó vacsora felidézésével az eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 7. kedd
Herman
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az...
Összes program »