CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Waitzen Klasszik Veteránjármű Egyesület tagjai találkoztak 2019. május 11-én a váci Püspöki Palota kertjében, hogy áldást kérjenek önmagukra, a tevékenységükre és a veterán járműveikre Dr. Beer Miklós váci megyéspüspöktől.Az egybegyűlteket a megyéspüspök fogadta, üdvözlő szavait követően köszöntők hangzottak el. A beszédek után a főpásztor elimádkozta a járművek megáldására vonatkozó könyörgést: „Mindenható örök Isten, Te mindent örök dicsőségedre és az emberek javára rendeltél. Kérünk, áldd meg szent áldásoddal és oltalmazd gondviselő oltalmaddal minden veszélytől ezeket a járműveket. Add, hogy amikor szolgáid ezek használatával járják a földi élet útjait, ugyanakkor törvényeid útján megmaradva és szent akaratod teljesítésében mindig előbbre haladva eljussanak egykor az örök hazába. Krisztus, a mi Urunk által. - Ámen.”, majd megáldotta a járműveket és a megjelenteket.
Az áldásban való részesülést követően a jelenlévők közösen imádkoztak, majd minden résztvevő emléklapot vett át. Az esemény a Püspöki Palota épületének a bemutatásával ért véget, amelynek vezetője a főpásztor volt.
Fotó: Bölönyi Gabriella
Váci egyházmegye
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »