Kedves testvérek, 
amióta az internet létezik, az Egyház mindig

síkra szállt azért, hogy azt az emberek közötti találkozások és a szolidaritás szolgálatába állítsa. Ezzel az üzenettel szeretnélek titeket újra meghívni arra, hogy elgondolkodjunk kapcsolatokon alapuló létmódunk jelentőségéről és alapjairól, illetve napjaink kommunikációs környezetének kihívásai felől szemléljük az embernek az egyedüllét elkerülésére irányuló vágyát.

A hálózat és a közösség metaforái
A média világa napjainkban oly mértékben jelen van mindenütt, hogy szinte elválaszthatatlan a mindennapi életünktől. Az internet korunk erőforrása, olyan tudás és kapcsolatok tárháza, amely egykor elképzelhetetlen volt. Szakértők azonban, látva a mélyreható változások okozta veszélyeket, amelyek az internetes tartalmak használata, elterjedése és előállítása miatt lépnek fel, azt hangsúlyozzák, hogy mindez már globálisan fenyegeti a hiteles értesülések utáni vágyat és a megbízható információcserét. Az internet nagyszerű lehetőség arra, hogy a tudáshoz hozzáférjünk, egyúttal azonban olyan fórum is, amely különösen hajlamos a félreinformálásra, tények és emberi kapcsolatok tudatos és célzott elferdítésére.
Szükséges felismernünk, hogy a közösségi oldalak, noha arra szolgálnak, hogy szorosabban összekössenek minket és segítséget tudjunk nyújtani egymásnak, lehetővé teszik személyes adatok manipulatív felhasználását is egyesek politikai vagy gazdasági előnyökhöz juttatása érdekében, miközben az ember és jogai iránti elvárható tisztelet sokszor súlyosan sérül. A különféle statisztikák azt mutatják, hogy napjainkban minden negyedik fiatal internetes zaklatás áldozatává válik. [1]
E háttér összetettségét látva hasznosnak tűnik még egyszer elgondolkodni az internet lényegét alkotó metaforán, a hálón, azért, hogy az abban rejlő pozitívumokat újra fel tudjuk fedezni. A háló formája arra hív, hogy figyelmünket a kapcsolati vonalak és csomók sokaságára fordítsuk, amelyek biztosítják a világháló stabilitását centrum, illetve hierarchikus vagy vertikális szerveződési rend nélkül is. A háló ezen elemek egyenletes eloszlásának köszönhetően működik.
Rátérve az antropológiai dimenzióra, a háló metaforája egy másik nagy jelentőségű képződményre, mégpedig a társadalomra utal. Egy társadalom erőssége attól függ, hogy mennyire összetartó és szolidáris, hogy mennyire uralkodik benne a bizalom érzése és mennyire képes közös célokat követni. A közösség, mint a szolidaritás hálója kölcsönös figyelmet és dialógust követel, aminek első lépése, hogy felelősségteljesen bánjunk nyelvi eszközeinkkel.
Mindannyiunk számára egyértelmű tehát, hogy a közösségi hálózatok nem jelentik automatikusan ugyanazt, mint a közösség. Jó esetben az itt kialakuló közösségek összetartást és szolidaritást hordoznak, de sokszor csak egyének gyülekezetei olyan témák vagy érdekek mentén szerveződve, amelyek az egyénektől csak gyenge elköteleződésre számíthatnak. Emellett a szociális hálókban az együvé tartozás sokszor mások, a csoporthoz nem tartozók kirekesztésére épül. Az ember olyan tényezők alapján határozza meg magát, ami elválaszt, nem pedig az alapján, ami összeköt, és ezzel platformot teremt a gyanúsítgatásoknak és az előítéletek számos formájának (etnikai, szexuális, vallási stb. alapú megkülönböztetés). Ez pedig táptalajává válik olyan csoportosulásoknak, amelyek kizárják a sokszínűséget és erősítik a digitális területen szabadjára engedett individualizmust, sőt, néha a gyűlölet valódi lavináit is megindítják. Aminek egy, a világra nyíló ablaknak kellene lennie, kirakattá válik, amelyben az ember csak saját nárcizmusát teszi közszemlére.
Az internet lehetőséget kínál arra, hogy megkönnyítsük a másokkal való találkozást, de vezethet még mélyebb bezárkózáshoz is, és miként a pók hálója, csapdává válhat. Különösen a fiatalokat csábítja el az az illúzió, hogy a közösségi oldalak mindent képesek megadni kapcsolatok tekintetében, amire szükségük van. Ez végül ahhoz a veszélyes jelenséghez vezet, hogy e fiatalok internetes remetékké válnak, akik teljes egészében elidegenednek a társadalomtól. Ez a drámai dinamika pedig a társadalom kapcsolati-szervezeti törésében nyilvánul meg, egy olyan törésben, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Ez a sokarcú és alattomos valóság számos etikai, társadalmi, jogi, politikai és gazdasági természetű kérdést vet fel és kihívást jelent az Egyház számára is. Miközben a kormányok a megfelelő szabályozás útjait keresik, hogy a szabad, nyitott és biztonságos internet eredeti ideálját megóvhatják, mindnyájunknak lehetősége és felelőssége az, hogy az internet pozitív felhasználását segítsük elő.
Egyértelmű, hogy a kapcsolatok megsokszorozása önmagában nem elegendő a kölcsönös megértés előmozdítására. Annak tudatában tehát, hogy egymás iránt az interneten is felelősséggel tartozunk, hogyan találhatjuk meg hiteles közösségi identitásunkat?

Mint tagok, össze vagyunk kötve egymással
Egy lehetséges választ egy újabb metaforából, a test és a testrészek képéből kiindulva vázolhatunk fel, amellyel Szent Pál az emberek közötti kölcsönös kapcsolatot írja le, ami az őket egyesítő organizmus belső rendjét biztosítja. „Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25). A „tagokként-egymással-összekötöttség” az a fontos motiváció, amellyel az apostol arra ösztönöz bennünket, hogy felhagyjunk a hazugsággal és az igazat mondjuk: az igazság megőrzésének követelménye abból a szükségszerűségből fakad, hogy a kölcsönös közösségi kapcsolatunkat nem tagadhatjuk meg. Az igazság ténylegesen a közösségben nyilvánul meg. A hazugság lényege ellenben az önző visszautasítás, azaz az egy testhez tartozásunk megtagadása és annak elutasítása, hogy másoknak odaajándékozzuk magunkat, amivel az ember egyúttal az önmagára találás egyetlen útját is elveszíti.
A test és tagjainak szimbóluma abban segít minket, hogy elgondolkodnunk identitásunkról, ami közösségünknek és különbözőségeinknek is az alapja. Mint keresztények egy test tagjaiként értelmezzük magunkat, amelynek feje Krisztus. Ez a szemlélet segít minket abban, hogy ne lehetséges vetélytársakként tekintsünk másokra, hanem még ellenségeinket is úgy lássuk, mint emberi személyeket. Így már nem egy ellenfél vonatkozásában kell meghatároznunk önmagunkat, hanem a Krisztustól tanult befogadás perspektívájában, amely új módon tárja fel a különbözőséget, mint a kapcsolat és a közelség szerves alkotórészét és feltételét.
Az ember megértésre és kommunikációra való képességének gyökere az isteni személyek szeretetközösségében rejlik. Isten nem magányos, hanem közösség, szeretet és egyúttal kommunikáció, és mivel a szeretet mindig közöl, ezért közli önmagát, hogy másokkal találkozzon. Isten azért, hogy velünk és számunkra közölje önmagát, alkalmazkodik nyelvünkhöz és a történelemben valódi dialógust kezdeményez az emberiséggel (vö. II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum dogmatikai konstitúció 2.).
Mivel minket saját képére alkotott Isten, aki saját maga is közösség és önközlés, emberi életünkben mi is vágyat érezünk a szívünkben a közösségi élet és a közösséghez tartozás iránt. „Mert életünkben semmi sincs oly sajátos, mint az, hogy közösségileg egymással élünk, egymásra szükségünk van” – írja Nagy Szent Bazil. [2]

A környezet, amelyben jelenleg élünk, mindnyájunkat arra hív, hogy az interneten kapcsolatokat építsünk és az internet által is bizonyítsuk emberségünk interperszonális karakterét. Nekünk, keresztényeknek még inkább küldetésünk, hogy azt a közösséget megtapasztalhatóvá tegyük, ami hívő identitásunkat jellemzi: a hit végső soron nem más, mint kapcsolat és találkozás. Isten szeretetének hatása alatt azt az ajándékot, ami a másik személy maga, megoszthatjuk, elfogadhatjuk, megérthetjük és válaszolhatunk is rá.
A személy és az individuum éppen a Szentháromság mintája szerinti közösség miatt különbözik egymástól. A szentháromságos egy Istenbe vetett hitből adódik, hogy szükségem van valaki másra ahhoz, hogy önmagam lehessek. Csak akkor vagyok igazán ember, igazán személy, ha a másik emberrel kapcsolatba lépek. A személy fogalma az embert mint ajándékot határozza meg, aki a másik ember felé fordul és másokkal együttműködik. Az individualitásból a személyességbe való átmenet által válik életünk emberibbé. Az emberré válás hiteles útja az individuumtól, ami a másikban riválist lát, a személy felé tart, aki a másikat, mint útitársát ismeri fel.

A „like”-tól az ámenig
A test és tagjainak szimbóluma arra emlékeztet minket, hogy a közösségi oldalak használata annak a fizikai találkozásnak a kiegészítése, amiben a két fél teste, szíve, szeme, pillantása részt vesz. Amennyiben az internetet az ilyenfajta találkozás kiegészítőjeként vagy ennek reményében használjuk, az megfelel sajátos természetének és erőforrássá teszi a társadalom számára. Ha egy család azért használja az internetet, hogy a családtagok hatékonyabban tudjanak egymással kapcsolatot tartani, majd ezután egy asztalhoz ülnek és szemtől szemben találkoznak egymással, akkor az internet valóban erőforrás. Ha egy keresztény közösség az internet segítségével koordinálja tevékenységét és ezt követően közösen ünnepli az Eucharisztiát, akkor az internet erőforrás. Ha a közösségi háló eljuttatja hozzánk a szép vagy szomorú eseményeket és tapasztalatokat, melyek testileg távol vannak tőlünk és ezzel segít abban, hogy közösen imádkozzunk és felfedezzük a jót, akkor az internet erőforrás.
Ily módon a diagnózisból továbbléphetünk a kezelés felé, miközben megnyitjuk az utat a dialógushoz, a találkozáshoz, a nevetéshez, a szeretetteljes gesztusokhoz… Ez már olyan háló, amilyet akarunk. Egy háló, amely nem válhat csapdává, hanem szabad emberek szabadságát és társadalmának védelmét szolgálja. Maga az Egyház is egy, az eucharisztikus közösségből szőtt háló, ahol az egység nem like-okra, hanem az igazságra, az ámenre épül, amellyel mindenki kifejezésre juttathatja a Krisztus Testéhez tartozását és embertársainak elfogadását. 

Kelt Vatikánban, 2019. január 24-én, Szalézi Szent Ferenc emléknapján.

Ferenc pápa

[1] Azért, hogy ezt a tendenciát megfékezzük, egy, a cybermobbingot megfigyelő nemzetközi szervezet létesült vatikáni székhellyel. 

[2] Vö. Részletes szabályok (Regulae fusius tractatae), III, 1; XVI. Benedek pápa, Üzenet a Tömegtájékoztatási eszközök 43. világnapjára (2009).

 MKPK

Fotó: Vatican News

Váci Egyházmegye