CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban május 28-án azt a mozdonyt és azt a tizenhét mikrobuszt, amelyeket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arculati elemeivel díszítettek.Magyarország 2020-ban – több mint 80 év után – ismét Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust rendez. Együtt ünnepeljük a Krisztussal való találkozást, az Eucharisztiát, amely hitünk forrása és csúcsa. A szervező Magyar Katolikus Egyház szándéka szerint azonban ez nem csupán fővárosunk, hanem az egész ország ünnepe is kell, hogy legyen. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek olyan különleges fóliával borított mozdonyt áldott meg május 28-án a Vasúttörténeti Parkban, ami országszerte hírét viszi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Erdő Péter köszöntőjében arról beszélt, hogy a megáldott mozdony első útja Csíksomlyóra, a Szentatya látogatására viszi a híveket, majd hozzátette, a mozdony különböző oldalain látható gazdag jelképrendszer felhívja a figyelmet az Eucharisztikus Kongresszusra, ami szeretetben össze tud majd fogni sokakat.
Az eseményen köszöntőt mondott Homolya Róbert, a Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatója is. Homolya Róbert örömtelinek és megtisztelőnek nevezte az ünnepi mozdonyszentelést. Mint a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte, a 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nemcsak egyszerűen egy lesz a hazánkban szervezett események sorában: értéke és jelentősége modern, 21. századi világunkban megkérdőjelezhetetlen.
A néhány nap alatt mintegy 100 négyzetméternyi felületen felmatricázott, 19 méteres TRAXX mozdony – felkészítő vizsgálat és karbantartás után – a csíksomlyói pápalátogatásra induló különvonatot vontatja majd. Addig menetrend szerint közlekedő vonatokban – a tervek szerint – már nem közlekedik. A csíksomlyói látogatás után viszont országszerte találkozhatnak majd vele a MÁV utasai a különböző vasúti vonalakon.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról további információ:
www.iec2020.hu
facebook.com/nek2020
instagram.com/nek2020budapest
Forrás: NEK
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »