CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Méltó ezt a nagy SzentségetKrisztus testének és vérének főünnepén, 2019, június 23-án Úrnapi szentmisét celebrált Dr. Varga Lajos váci segédpüspök a váci Székesegyházban. Az Oltáriszentség, mint elsődleges lelki táplálék, a szentmisében átváltoztatott kenyér és bor - Krisztus testévé és vérévé válva lesz a mindennapok forrása. Az ünnepi szentmisén a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa teljesített szolgálatot Varga László vezényletével, orgonán Tóth Rita működött közre.
Püspök atya homíliájában az Oltáriszentség kapcsán a köztünk jelenlévő Krisztusról elmélkedett, aki mindenkié. Amikor azonban az Úrjézus, a Megtestesült Ige megszületett és a Földön élt még nem volt mindenkié, azok ismerték, akikkel találkozott, akikkel, és akiknek beszélt. Az, hogy Krisztus mindenkié lett az az Utolsó Vacsorának köszönhető, amikor Jézus az apostolokra hagyja: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Krisztus a kenyér és a bor színe alatt lesz mindenkié, mert Jézus Krisztus feláldozta magát értünk. Aquinói Szent Tamás Oltáriszentségről szóló himnuszát idézve beszélt az Eucharisztia méltóságáról, majd kiemelte: „szentáldozáskor nem csak találkozunk Jézus Krisztussal, hanem egyesülünk Vele. Magát adja, de nem fogy el” – mondta.
A szentáldozás után körmenet indult a székesegyházból - a körmenet az Eucharisztia iránti tisztelet nyilvános kifejezése - a kereszt vezetésével, az Oltáriszentséget Püspök atya vitte baldachin alatt, amely előtt az elsőáldozó gyerekek rózsaszirmot hintettek. A hívek énekkel kísérték a Szakramentumot a virágokkal feldíszített négy oltárhoz.
A templomba való visszaérkezést követően felcsendültek a Te Deum és a Tantum ergo hangjai, majd Varga Lajos köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az Úrnapja méltó megünnepléséhez. A szentmise a pápai - és a magyar himnusszal fejeződött be.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »