CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) diplomaátadóját 2019. június 28.-án tartották meg ünnepélyes keretek között a Váci Székesegyházban, közel 200 végzős hallgató részvételével.Az eseményen megjelent többek között Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, Harrach Péter országgyűlési képviselő, Dr. Libor Józsefné az AVKF rektora, Dr. Zóka Katalin tanulmányi rektor helyettes, Megyeriné Dr. Runyó Anna tudományos rektor helyettes, Kucsera Imre gazdasági igazgató.
Beer Miklós bevezetőjében köszöntötte a főiskola tanárait, diákjait, szüleiket, rokonaikat és minden megjelentet. Kitért arra, hogy a főiskola életében nagy esemény a diploma átvétele, mivel ott van a diplomában az elmúlt évek tanulása, a munka, a lemondás és erőfeszítés: „Tudjuk, hogy vannak adottságaink, amelyeket örököltünk, és vannak olyanok, amelyeket a családunktól, iskoláinktól, emberi kapcsolatainktól kaptunk. De ezekhez a lehetőségekhez, amiket hoztunk, illetve kaptunk még személy szerint sok hozzáadott munka szükséges ahhoz, hogy eredményeket érjünk el” – mondta. Majd gratulált a friss diplomásoknak az elért sikerhez, hangsúlyozva, hogy a diplomával a kezükben kezdjék meg azt a hivatást, amelyre elkötelezték magukat. „A pihenésnek csak az tud örülni, aki előtte jól elfáradt” gondolattal kifejezte, hogy a diploma átadása jelzi a tanulmányok sikeres befejezését, ami után kezdődhet a jól megérdemelt pihenés, amely a töltekezés időszaka is.
A következő szónok Libor Józsefné volt, aki köszöntő szavait követően elmondta, hogy ez a mai nap mind a végzősöknek, mind pedig az oktatóiknak kiemelkedő, mivel a diploma annak az elismerése, hogy jól végezte ki-ki a maga feladatát. A megszerzett tudás esélyt ad arra, hogy azt felhasználva ezer esélyt adjanak tovább, a rájuk bízottaknak. Hangsúlyozta, hogy legyenek a most végzett diákok példaképei a jelen lévő 60 illetve 75 éve diplomázottak, akik sok kis életnek adtak nagyobb esélyt hosszú pályafutásuk alatt. Kifejezte kívánságát, hogy az új diplomások is találjanak annyi örömet munkájuk során, mint a díszdiplomások. A főiskolától megkapták a tudást, a pályakezdéshez szükséges gyakorlatot, a tapasztalatcserék, konferenciák lehetőségét. Arra is jó gyakorlatot szerezhettek, hogy hogyan élhetik meg az értelmiségi létet, amihez elengedhetetlen a folyamatos továbbképzés. Ebben a főiskola a jövőben is segíteni fogja a frissen végzetteket, emelte ki a rektor asszony.
Az elsős és a végzett hallgatók képviselőinek felszólalásait követően gyémánt okleveleket vettek át azok a volt hallgatók, akik legalább 30 éve kaptak az intézménytől diplomát. Majd a főiskola tanárainak és diákjainak dicsérő okleveleket és díjakat adományoztak.
A végzős hallgatók ünnepélyes esküjüket állva, együtt mondták el, majd sor került az emlékszalag elhelyezésére, a főiskola zászlaján. A mintegy kétszáz sikeresen végzett hallgató ezt követően vette át a diplomáját. Az esemény a Szózat közös eléneklésével és kivonulással ért véget.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 4. péntek
Rozália
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak...
Összes program »