CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata 2019. június 28-án ünnepelte 15. születésnapját.Soron kívül, ünnepi konferenciát tartottunk, amelyre nemcsak lelkigondozóinkat, beteglátogató önkénteseinket, hanem más egyházmegye hasonló szolgálatainak képviselőit is meghívtuk. Érkeztek vendégeink többek között Budapestről, Pécsről, Egerből, Debrecenből, Szombathelyről, Miskolcról és Nyíregyházáról.
Az ünneplést hálaadó szentmisével kezdtük, amelyet a Barátok templomában tartottunk. A zenei szolgálatot Horváth Antal kántor látta el. Már a szentmise előtt olyan jó volt találkozni a többiekkel, akiket régen láttunk, és azokkal is, akikkel most ismerkedhettünk meg. Szinte zsongott a templom a vidám üdvözlésektől. Imádságaink is vidáman, hálás szívből szálltak az ég felé.
A szentmise után a püspökségen volt egy kis időnk, hogy kávézzunk, beszélgessünk. Megcsodálhattuk az ünnepi dekorációt, mely középpontjában szolgálatunk hajója úszott a 15-ös számmal ellátott vitorlával. A hajó kincseket vitt, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben leltünk meg, igazgyöngyöket kagylókban.
A köszöntő szavak és a közös éneklés után dr. Török Gábor PhD (SE Mentálh. Intézet igazgatóhelyettese) "Segíts magadon, Isten is megsegít!" A reflexió szerepe a lelkigondozásban c. előadását hallgattuk meg. Az előadásba minket is bevont, mert meghívott egy kis önreflexiós gondolkodásra, amelynek eredményét párokban beszélhettük meg.
Pigler Anna segítségével a Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat mutatkozott be számunkra, mint egy olyan segítő közösség, amely most már 4 helyszínen, ingyenesen segít a krízisben lévőkön, beszélgetni vágyóknak. Kitekinthettünk egy olyan szolgálatra, amely nem a kórházban szenvedőkre, hanem a hétköznapi életben helytállókra figyel.
„Egy kávé?” – szólítottak meg következő előadóink, akik a Budai Irgalmasrendi Kórházból érkeztek. Arapovicsné Dr. Kiss Krisztina főorvos asszony és Bajnóczi Szilvia Sára nővér egy párbeszédet jelenítettek meg. Több eset segítségével mutatták be, hogy orvos és lelkigondozó hogyan lép oda, milyen eszközöket használ az együttműködő gondoskodás asztalánál.
Az előadások után ismét egymás felé fordult a figyelmünk: együtt ebédeltünk, beszélgethettünk, barátkozhattunk.
Nemcsak tudásunkban gyarapodhattunk, hanem egymásnak is örülhettünk. Jó volt azokkal is találkozni, akik más egyházmegyékben mostanában kezdték el a betegeket szolgálni kórházlelkészként, beteglátogatóként, önkéntesként.
A Mindenható Isten áldását kérjük közös szolgálatunkra!
Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »