Az 1938-ban Budapesten megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus 75. évfordulóján, egyházmegyei eucharisztikus kongresszust tartottak Vácott, az egyházmegye és a Stella Maris Alapítvány rendezésében, május 10-én és 11-én. A székesegyházat mindkét napon teljesen megtöltötték az egyházmegyéből és az ország különböző részeiből, papjaikkal együtt érkezett zarándokok, akik a Cancelláriumban imádásra kitett Oltáriszentség előtt ülve hallgatták az előadókat és a tanúságtevőket. A jelenlévő papok folyamatosan gyóntattak; pénteken egész éjszaka nyitva volt a templom az imádók előtt; éjfélkor Dr. Varga Lajos segédpüspök mutatott be szentmisét a zarándokoknak. Alább, a teljesség igénye nélkül, a konferenciabeszédekből idézünk föl pár gondolatot.

Nemeshegyi Péter jezsuita atya tizenöt évesen vett részt az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson; személyes emlékeit idézhette föl. Péter atya az akkori időkben is rendkívüli monumentalitást emelte ki: az első napi fiatalok szentmiséjén mintegy négyszázezren áldoztak a Városligetben – Katona István egri segédpüspök atya (aki betegsége miatt nem tudott eljönni) ott lett elsőáldozó. De a férfiak szentmiséjén is 150 ezren járultak az Oltáriszentséghez. Csodálatos volt a hajós körmenet, az előadások; a tömeg, amely a zivatarban is nyugodtan, méltósággal követte a Szentséget az Andrássy úton. Ma egy másik világban élünk, de az Oltáriszentség ugyanúgy Vinculum Caritatis, a szeretet köteléke, mint akkor – hívta föl a figyelmet Nemeshegyi Péter SJ, aki végezetül az ismert himnuszt idézte föl: „István király árva népe, a kereszt volt ezer éve reménységed oszlopa; most is Krisztus jele legyen jobb jövődnek záloga!”

A Budapesten megrendezett 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Találkozó (videóval és képekkel):

http://budapestcity.org/02-tortenet/1938-eucharisztikus-vilagkongresszus/index-hu.htm

http://filmhiradokonline.hu/search.php?k=162

Isten – teremtő Isten. Ezt már Barsi Balázs mondta előadása kezdetén, majd így folytatta: Isten minden művét összefoglalta az Oltáriszentségben. Mert a teremtésben Isten nemcsak „valamit”, de Önmagát akarta adni az embernek. Ezt az ajándékot nem elfogadni: ez a bűn, amelyet Duns Scotus szerint Ádám annak ellenére elkövetett, hogy „ő még látta a létezést”. A szentmise: áldozat, a Teremtés célja, a mindenség hódolata. Isten jelenvalósága köztünk. Az apostolok Pünkösdig nem miséztek – emlékeztetett Barsi Balázs – hiszen velük volt a feltámadott Úr. Pünkösd a „hamarosan eljövök” ígérete; a szentmise pedig az örök jelenvalóság megvalósulása. „Valahányszor eszitek ezt a kenyeret, az Úr halálát hirdetitek” – nem a kivégzést, hanem az áldozatot – fejtette ki a ferences szerzetes, emlékeztetve arra, hogy az első időkben a kenyértörés szertartása a Marana Tha – Jöjj el, Uram! – szavakkal fejeződött be. Jöjj el, akárhol vagyok, hiszen neked nem akadály semmi: az apostoloknak a zárt ajtón át, a Szűzanyának szűzi méhe zárt ajtaján át is meg tudott jelenni. Így jelenik meg a szentmisében is – a szentmise: a valóság – mondta többek között Barsi Balázs.

Varga László kaposvári plébános Evangelizáció az Oltáriszentség által címmel tartott előadást. Bár elsőre meglepően hangozhat, de az evangelizáció eszköze lehet a szentségimádás, éppúgy, mint a szentmise, az áldozás, és az Eucharisztia által elnyert életszentség. A titok nem az aktivitás, hanem a passzivitás. Nem: „mit kell csinálni”, hanem „hogyan kell találkozni”. Varga Lászlót, akinek plébániáján ma egész napos szentségimádás folyik, az „aktivitás eretneksége” (II. János Pál) után vezette be a Szentlélek a Szentségimádás csendjébe. Napi egy óra: az Úr szembesít önmagunkkal. És kiüresít, hogy betölthessen önmagával. Ezután már bírja az ember a munkát, mert felfedezi az Igét: Atyám a rejtekben munkálkodik. Nekünk nincs más dolgunk, mint úgy állni a munkához, hogy Isten is odaférjen, és hagyni, hogy a munka dandárját ő végezze el. A csendben, a szemlélődésben megtanít az Úr, hogyan láthatunk az ő szemével. Mindez azonban önmagában semmi: csak akkor ér valamit, ha ezt a látást hasznosítani tudjuk, a rászorulókkal való törődésben. A Szentség imádásának egybe kell esnie a testvér szentségével, csak így lesz az ember országából Isten országa. A Szentostyában megtört Isten vezet el minket a megtört emberhez, akiben Őt magát kell látnunk. Ezért a világmindenség legnagyobb cselekedete a szentmise, amelyben maga az Isten áldozza föl magát értünk, és adja magát eledelül. Ő végzi a munkát, de nekünk át kell adnunk neki magunkat – szeretni kell, és merni kell gyengének lenni, mint az Ostyában jelenlévő szegény, gyenge, kiszolgáltatott Krisztus. Ha így járulunk az áldozáshoz, és így tudunk másokat is odavinni, akkor Istent vesszük magunkhoz, és – a közmondás szerint - azzá leszünk, amit eszünk – mondotta előadásában Varga László.

Bocsa József piarista szerzetes, a konferencia egyik szervezője az Eucharisztia és az engesztelés kapcsolatáról beszélt az első nap szentmiséjének beszédében. Oratio continua – folyamatos imádás, ez egy piarista hagyomány, amelybe már kisgyermekek is bekapcsolódhattak – aktuális volna ezt ma is gyakorlattá tenni – állapította meg Bocsa atya, aki így nőtt föl; ám a szentségimádás mély lelki átélése csak pár évvel ezelőtt következett be életében, amit ő a Szűzanyának tett felajánlásnak és az engesztelés tudatos vállalásának tulajdonít. XVI. Benedek, A názáreti Jézus című művét idézte, amelyben az emeritus pápa többek között az utolsó vacsorát is az engesztelés művének írja le. Az Isten Báránya magára vette a világ bűneit, és keresztáldozatával kiengesztelte az Atyát. Isten előbb irgalmas, mint igazságos. Ő előbb volt engedelmes is mindannyiunknál; emberré lett értünk, hogy az emberséget visszavihesse Istenhez – idézte XVI. Benedeket szentbeszédében Bocsa atya.

Varga László atya, a székesegyház karnagya és OMCE igazgatója a második nap reggeli szentmiséjében az ember és Jézus első találkozásáról elmélkedett, arról, mekkora erőforrás ez a találkozás akár az életben, akár a tranzitusban, az örök életre való átmenetben. László atya felidézte első betegellátását, amelyen éppen egy „elsőpéntekes” nénihez hívták, aki a pap megjelenésekor három hete tartó kómából tért magához. Őt gyóntatta és áldoztatta meg, és kísérte el csöndes békében a halálig – jórészt ennek hatására érezte egyre inkább a betegellátás, az elsőpénteki beteglátogatások fontosságát, később kórház- majd börtönlelkészként is. Törődjünk a betegeinkkel! Hívjunk hozzájuk papot, ha azt mondják is: nincs értelme. Mindig van értelme! Mert az Oltáriszentség a szeretet köteléke közöttünk, emberek között – figyelmeztetett Varga László atya.

Böjte Csaba a Prágai Kisjézus szobrával érkezett a konferenciára, és a gyermekség és az Eucharisztia hasonlóságáról értekezett. Beszédét azzal kezdte: a gyermek Jézusnak, a Karácsonyon kívül, nincs is ünnepe az egyházban. Pedig mielőtt rabbi lett volna, ő is gyermek volt, és felnőttként egy gyermeket állított a felnőttek elé: ha nem lesztek ilyenek, nem juttok a mennyek országába. Ezért Déván gyermek-búcsút tartanak az idén, amelyre kilenc héttel előtte kezdenek készülni, a gyermek Jézus erényeire emlékezve: főként a bizalomra, amellyel a földre született, és amellyel a kezünkbe adja magát az Eucharisztiában. De az engedelmességre, az alázatra és más, gyermeki erényekre is fel kell hívni a figyelmet; mindazokra, amelyeknek köszönhetően Jézus még a kereszten sem veszítette el a bizalmát az Atyában; sőt, „a vizet sem kapta föl soha”, ahogy Böjte Csaba mai nyelven fogalmazott. Szent Ferenc azt mondta – emlékeztetett Böjte Csaba – ő mindenkinek szeretne engedelmeskedni, szófogadóan, mint egy gyermek. Ahogy Isten mindig engedelmeskedik nekünk például a szentmisében: hívtatok, itt vagyok. Ha kicsik, gyengék, méltatlanok vagyunk, akkor is bízhatunk Abban, akinek az eledele az, hogy megtegye az ő Atyja akaratát. Mennyivel másabb volna a világ, ha mindannyian így tudnánk engedelmeskedni! Ezért állítsuk példának magunk elé a gyermek Jézust – fejezte be Böjte Csaba, majd a Gyermek Jézushoz imádkozva, megáldotta a hallgatóságot.

Beer Miklós megyéspüspök mutatta be a találkozó záró szentmiséjét, a mennybemenetel vasárnapjának előestéjén. Szentbeszédében a főpásztor a találkozás fontosságát hangsúlyozta. Az utolsó vacsorán az Eucharisztia alapításával, a mindennapokban pedig az apostolok és utódaik révén Jézus mindenkinek esélyt kínál erre, a vele való találkozásra. Az elmúlt két napban ezt az esélyt kértük és köszöntük meg a mi Urunknak. Beer Miklós püspök ennek jegyében köszönte meg a kongresszus szervezőinek és lebonyolítóinak hatalmas és áldozatos munkáját, és felszólított mindenkit: kérjünk közösen Jézustól, vezessen el bennünket a felnőtt hitre, amelyben átélhetjük a vele való találkozást, mint az emmauszi tanítványok. Drága örökséget kaptunk: ne magyarázni akarjuk, hanem megérteni, hordozni, mint a Szűzanya tette, élő tabernákulumként – mondotta a váci egyházmegye főpásztor.

Magyar Bertalan
Fotók: Verőcei Gábor