„Ego sum pastor bonus – Én vagyok a jó pásztor.”

2019. szeptember 2-án a Váci Székesegyházban az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) diákjai, oktatói és vezetői Veni Sancte szentmisével egybekötött tanévnyitó ünnepségre gyűltek össze. A szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be, dr. Sánta János főiskolai lelkész, Paszternák Tamás püspöki titkár és dr. Lovassy Attila az AVKF tanára koncelebrálásával.

A megyéspüspök bevezetőjében köszöntötte a jelenlévőket, majd a Szentlelket kérte, hogy szeretete és ihlete kísérjen minden hallgatót és oktatót az elkövetkező tanévben. Szentbeszédét az Apor Vilmos Katolikus Főiskolához fűződő személyes kötődésével kezdte, mivel annak idején ő maga is a főiskola jogelődjében Zsámbékon folytatta tanulmányait és szerzett diplomát.

A napi evangélium kapcsán Marton Zsolt a jó pásztor lényegéről elmélkedett. Elmondta, hogy a budapesti Központi Papnevelő Intézetnek a kápolnájában található egy üvegablak, melyen az: Ego sum pastor bonus (Én vagyok a jó pásztor) felirat található. „Jézus önmagát állítja követendő példának és ez a papi hivatás legalapvetőbb tulajdonsága. Azonban nem csak a papi hivatásra vonatkozik a jó pásztor példája. Mindazok, akikre emberek, közösségek vannak bízva, a maguk hivatásában és életállapotában, pásztorok. A pedagógus kiemelten is az" - mondta.

Ezt követően a jó fogalmáról beszélt: „az evangéliumi eredeti görög kalos (jó) jelző nem pusztán azt jelenti, jól ért valamihez, erkölcsileg feddhetetlen a jelző birtokosa, hanem azzal a tulajdonsággal is rendelkezik, ami őt vonzóvá, megnyerővé teszi. A jó pásztor nem riasztja, hanem vonzza a maga személyi adottságaival a rábízottakat. A jó pásztor egzisztenciális közösségben, személyes kapcsolatban van juhaival, együtt él velük. Lelkipásztornak, pedagógusnak lenni csak szívvel-lélekkel lehet” - lelkesítette a hallgatókat a főpásztor.

Homíliája végén a jó pedagógust a jó anyához hasonlította, aki nem tökéletes, de meglátja a gyermekek arcában Krisztus arcát. Majd olyan elszánt szeretetre hívta a jelenlévőket, mint amilyen a névadó vértanú, Apor Vilmos püspököt jellemezte, aki életét adta juhaiért.

A szentmise után Libor Józsefné dr. rektor asszony mondta el köszöntőbeszédét, amelyben kihangsúlyozta, minden lezárás, egyben egy új kezdetet is jelent. A jelenlegi elsősök befejezték középiskolai tanulmányaikat és most új életszakaszba lépnek, többek között más tanulási rendet kell megismerniük és rövid idő alatt felnőtté kell válniuk. Szavaival azonban biztosította a hallgatókat arról, hogy nem lesznek magukra hagyva, mert a főiskola szellemiséghez hozzátartozik nem csak a tudás gyarapítása, hanem az egymásra való odafigyelés, az örömök és gondok megosztása is. Majd a főiskola nyújtotta lehetőségekről tájékoztatta az új hallgatókat. Zárószavaival minden jelenlévőnek azt kívánta, hogy az év elejét jellemző lelkesedésük ne hagyjon alább, örömmel és ne kényszerből végezzék feladataikat, mert úgy kevésbé fárasztó. Ézsaiás könyvéből idézett gondolattal: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” - zárta beszédét.

Ezt követően ünnepélyes fogadalomtételre került sor, a diákok hűségükre, az értékek megtartására, a hivatásukra való lelkiismeretes felkészülésre tettek ígéretet, majd az elsős hallgatókat külön-külön kézfogással üdvözölte, és fogadta be a főiskolai közösségbe a váci megyéspüspök és a rektor asszony. Az ünnepség a Magyar Himnusz közös eléneklésével zárult.

Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye