CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 3-án és 4-én - folytatva a három éve megkezdett gyakorlatot – kihelyezett ülést tartott. Ezúttal Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, az MKPK elnökhelyettesének meghívását elfogadva Pécs adott otthont az őszi rendes ülésnek.Ahogy arról korábban beszámoltunk, az MKPK Állandó Tanácsa gyűjtést hirdetett a Srí Lankán Húsvétvasárnap elkövetett terrortámadásban meghalt áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére és a károsodást szenvedett templomok helyreállításának támogatására.
A nemrég lezárult gyűjtés eredményeként több mint 39 millió forint összegű adományt tudtunk eljuttatni a colomboi érsekségen keresztül a Srí Lanka-i rászorulóknak. Az adomány részét képezi a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter döntése értelmében felajánlott 11 millió forint gyorssegély is.
Az MKPK üdvözli Ferenc pápa 2019. május 7-én kelt „Vos estis lux mundi” kezdetű rendelkezését, amely a gyermek- és ifjúságvédelem kapcsán előírja, hogy az egyházmegyéknek a bejelentések kezelésére állandó rendszert kell felállítaniuk egy éven belül, amely könnyen elérhető.
2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet korábbi rektorát váci megyéspüspökké nevezte ki. A tisztséget szeptember 3-tól Dr. Martos Levente Balázs a Szombathelyi Egyházmegye Felnőttképzési Püspöki Referense tölti be.
2019. szeptember 1-jén hivatalba lépett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új rektora. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezúton is kifejezi köszönetét Szuromi Szabolcs Anzelm rektor úrnak nyolc éven át végzett szolgálatáért, egyben Isten áldását kívánja az új rektor, Kuminetz Géza munkájára.
A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte Esterházy János boldoggáavatási eljárásának megindítását, amelyet a Krakkói Főegyházmegye folytat le. A Konferencia jóváhagyta Esterházy János boldoggá avatásáért végzendő magán imádság magyar nyelvű fordítását.
A testület meghallgatta Erdő Péter bíboros beszámolóját a 2020. szeptember 13. és 20. között Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről és arról, hogy 2019. szeptember 13-án elindul a visszaszámlálás, hiszen egy év múlva, 80 év után, újra katolikus világesemény házigazdája lesz Magyarország, valamint ekkor nyílik meg a regisztráció a 2020-as esemény programjaira.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate bizottsága által 2013 óta minden ősszel megrendezett, több ezer látogatót vonzó Katolikus Társadalmi Napokat idén Pécs városa látja vendégül szeptember 27. és 29. között. A rendezvény mottója: „A jövő társadalma”. Részletes információkat a kattars.hu honlapon találhatnak.
Az előző évekhez hasonlóan ismét megrendezésre kerül a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat, amelynek keretében az MKPK vers- és novellaíró pályázatot hirdetett „Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről” címmel. A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
A pályázat eredményhirdetésére Budapesten kerül majd sor a Nemzeti Színházban 2019. november 19-én a 20. jubileumi Szent Erzsébet rózsája-díj átadási ünnepségének keretében.
Budapest, 2019. szeptember 5.
Forrás és kép: MKPK
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »