CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az Ars Sacra Fesztivál programsorozat keretében nyitották meg szeptember 19-én Fecske Orsolya festőművész SSS „Porral festve” című kiállítását a váci Credo-házban.Az ünnepi program csellómuzsikával kezdődött, Mády-Szabó Eszter csellóművész előadásában. Majd Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntötte az alkotót, a Szociális Testvérek Társaságának megjelent tagjait és a vendégeket. Beszédében kitért a szerzetesközösség megalakulására, kiemelve Slachta Margit, alapító munkásságát.
A megyéspüspök köszöntőjében bemutatta a festőművész életét, nagyobb alkotásait (falképek, üvegfestmények) és hosszan méltatta munkásságát, érdemeit. A gyerekkönyvek illusztrációi kapcsán kiemelte, milyen fontos a tárgyi tudás megszerzése mellett a szépség elültetése a gyermekek lelkébe. Beszéde végén arra hívta a jelenlévőket, hogy lássák meg Isten és ember kapcsolatát az alkotásokban és ez által is erősödjenek meg hitükben.
A főpásztor beszédét a festőművész, szociális testvér szavai követték, elmondta, hogy a bemutató három illusztráció sorozatot foglal magában - a Brisbane-i Egyházmegye (Ausztrália) nagyböjti kiadványát „Up from the Waters”; „Az én kis misekönyvem”-et, Szent István Társulat, 2016.; valamint A Remény Karácsonyi animáció-t, 2018. - és egy önálló képet, amelyen a Szűzanyát jelképező anya a gyermekével látható. Elmondta milyen hálás a Jóistennek a tehetségért. Kifejezte, hogy a művészetet is hivatásának tekinti, az elkészült alkotások célja az istenszeretetnek a bemutatása.
A kiállítás előzetes bejelentkezéssel ingyenesen látogatható november végéig. Érdeklődni a +36-20-6202741-es telefonszámon lehet.
Fotó: Fekete István
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 4. péntek
Rozália
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak...
Összes program »