CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Több mint kétezer énekes vett részt a Mária Rádió védnöksége alatt rendezett kórusversenyen, melyet május 24-26-ig tartottak Gazdagréten, a Szent Angyalok templomban és a református templomban.
A találkozón, amely egyben szakmai minősítés is volt, a Váci Egyházmegyét Dr. Varga Lajos segédpüspök ajánlásával a Váci Székesegyház Gyermekkórusa képviselte, akik aranyoklevelet kaptak és az egységes hangzásért külön díjban is részesültek. A sikeres énekkart - melynek a váci Karolina Katolikus Általános iskola egyházzene tagozatos osztályok formájában ad otthont - Varga László karnagy szakmai és lelki irányításával Verbay Zsolt és Verbay Zsuzsanna tanár-házaspár vezeti.
A versenykövetelmény és színvonal igen magas volt. Ezt a résztvevő mintegy hatvan énekkar nevei és a szakmai zsűri tagjai is fémjelezték: prof. Kollár Éva Liszt díjas egyetemi tanár, a KÓTA tb. Elnöke; Ménesi Gergely karmester; prof. Dr. Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy, a KÓTA Elnöke; Dr. Szederkényi Károly c. prépost-plébános; Béres György, a Gregorián Társaság elnöke; prof. Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy; Tardy László Liszt - és Magyar örökség -díjas karnagy, az OMCE társelnöke a Mátyás-templom karnagya; Varga László, a Váci Székesegyház karnagya, az OMCE központi igazgatója; Sapszon Ferenc, Liszt-, Kodály- és Magyar örökség - díjas karnagy; Nagy Ákos karnagy, egyházzenész; Papp Ágnes zenetörténész, az MTA Z.tud. Int. munkatársa; Petrás Mária csángó énekművész; Sapszon Borbála karnagy; valamint Tóth Márton karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára.
A díjkiosztó ünnepséget a kórusverseny fő védnöke Dr. Beer Milós megyéspüspök, az OMCE elnöke nyitotta meg, aki beszédében a pünkösdi eseményhez hasonlította az egyházzenei szolgálatot teljesítő egyházi énekkarok és világi kórusok egymásra találását és tanúságtételét. Köszönetét és elismerését fejezte ki továbbá a találkozó fő szervezője Sapszon Ferenc a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vezetője és minden segítőtársa felé. Az oklevél és különdíj átvételét vastaps kísérte, a váci székesegyházi énekesek és vezetőik pedig örvendező lélekkel és hálás szívvel köszönték meg képességeiket és lehetőségeiket a gondviselő Istennek.
2026. január 10-én a váci kórházban, szentségekkel megerősítve elhunyt Borsos József pálos atya.
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Január 18-25. között Vácon a hagyományoknak megfelelően minden nap más felekezet templomában hirdetik az igét a katolikus és protestáns felekezetek lelkészei.
2026-ban jubilál az Ars Sacra Fesztivál - a szakrális művészet ünnepe, amely immár huszadik alkalommal hívja közös élményre a művészet, a hit és a közösség iránt nyitott embereket.2026. január 16. péntek
Gusztáv
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát....
Összes program »