CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
"Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek…"A templom hazánk első levente temploma, a magyar ifjúság védőszentjének, Szent Imrének ajánlva. Egyházközségünk az “Újraépítve” mottóval igyekszik követni lelkiekben is a kőből épült templom megújulását, hétről hétre törekszünk egyre inkább annak jelenlétébe helyezni magunkat, aki valódi lakója templomunknak. “Újraépítjük” magunkat is, hogy a templom ne csak egy felújított épület, de egy megújult egyházközség központja legyen. Szent Imre herceg ünnepén az esti szentmisében adtunk hálát Szent Imréért, az ő életéért, tisztaságáért és kértük közbenjárását közösségünkért és az ifjúságért, hogy értéket lássunk mindnyájan a világ kihívásai között is tisztán megélt életben, vállalt feladataink becsületes és kitartó teljesítésében.
Kecskés Attila plébános atya a misében arra hívott mindenkit, hogy bátran kérdezzük Istent a nekünk szánt életről és feladatokról, melyeket az Ő sugallatára és a vele való egységben mindig képesek leszünk jól és az Ő mind nagyobb dicsőségére megélni és véghezvinni. Ebben is segít mindnyájunkat Szent Imre herceg példája.
Dunakeszi három római katolikus plébániájának hívei a közösség és egység fontosságának kifejezéseként november 10-én vasárnap együtt ünneplik a Szent Imre templom búcsúját, a délelőtt 10 órai ünnepi szentmise alkalmával.
Szent Imre herceg, könyörögj érettünk!
Szöveg: Fabók Dávid
Fotó: Medve Gábor, Fabók Dávid
Váci Egyházmegye
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 27. péntek
Ákos és Bátor
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...
Összes program »