CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Krisztus király ünnepét megelőző szombaton, november 23-án, a Kórházlelkészi Szolgálat közreműködésével a Flór Ferenc Megyei Kórház is csatlakozott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő világméretű szentségimádáshoz.Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta lelkigondozók írását adjuk közre.
A kistarcsai kórházban, a betegekkel és a dolgozókkal igencsak egy királyi országban jártunk: a szokásos szombati szentmise után mi is bekapcsolódtunk ebbe a szentségimádásba, hogy meglássuk és megtapasztaljuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”.
A szentmisét dr. Faragó Artúr kórházlelkész tartotta, aki szentbeszédében kifejtette, hogy kivétel nélkül mindenkinek szívátültetésre lenne szüksége: Jézus szívét jó lenne mindenkibe átültetni. Ezzel a krisztusi szívvel lenne jó gondolkodunk és éreznünk, hogy igazán boldogok lehessünk, és teljes életet élhessünk. Krisztus Király országa már itt a földön is megvalósulhat: éljük meg krisztusi szívvel a mindennapjainkat, a betegségből is Krisztus által próbáljunk gyógyulni. "Mert az Isten országa köztetek van." (Lk17,21)
A szentmise utáni szentségimádásban hatalmas erőt adott mindannyiunknak az a tudat, hogy a mai napon szerte a világon több tízezren ugyanúgy imádkoznak az Oltáriszentség előtt, mint mi. Jó érzés volt a “Nagy Krisztusi Közösség” tagja lenni, akárcsak egy óráig is. A monstranciánkba egy megtört ostyadarab került, a szentmise nagy ostyájának egy kis darabja, ezzel is szimbolizálva a kórházi kiszolgáltatottságot és a mély fájdalmakat.
***
A Kórházlelkészi Szolgálat november 23-án a váci Irgalmasrendi Kórház kápolnájában is tartott szentségimádást, kapcsolódva a jövő évi eucharisztikus kongresszus előkészületéhez. Lelkigondozók, önkéntes beteglátogatók, kórházi dolgozók és betegek, valamint a váci hívek is csatlakoztak a felhíváshoz és együtt imádkoztak az Oltáriszentség előtt családjaikért, betegeikért és az Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért.
A szentségimádás után dr. Faragó Artúr, egyházmegyei kórházlelkész szentmisét mutatott be, melynek zenei szolgálatát Keserű Konrád végezte, így ünnepelvén Krisztust, a mindenség királyát!
Forrás és képek: http://korhazlelkesz.hu/
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye idén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. Az ünnep részeként kerül bemutatásra az EGYÜTT ÉPÍTJÜK! c. misztériumjáték, amely több képben kíséri végig a nézőket az egyházmegye történelmén a szentistváni alapítástól a 20. századig.
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.2026. május 25. hétfő
Orbán
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:...
Összes program »