CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Munkáspasztoráció 2019. október 25-29. között Kosdon tartotta meg az országos továbbképzését a csoportvezetői számára. Az összejövetel célja az volt, hogy az ország különböző területein működő, munkásfiatalokkal foglalkozó csoportvezetők találkozzanak, erősítsék egymást jelenlétükkel, ötleteikkel, tapasztalataikkal és a munkásifjúság missziójához új lendületet kapjanak. A Váci Egyházmegye fogja össze az országos kezdeményezést, ezért szervezték Kosdon az idei őszi vezetői tábort. Öt egyházmegyéből, mintegy tizenöt településről harminc résztvevő volt jelen: a csoportok vezetői, aktivistái, akik főként fiatalok – 16-30 év közöttiek, de jelen voltak katekéták és lelki vezetőik is.
A tábor résztvevői a négy nap folyamán a középiskolás fiatalok megszólításának modern eszközeivel foglalkoztak, mint a Facebook, a Habbo, a Linkedln, Twitter, a Tumblr oldalak. Ugyanakkor fontosnak tartották a hagyományos megszólítás eszközeit is, mint a plakátok és a szórólapok. A személyes megszólítás volt a legkiemelkedőbb szempont minden jelenlévő számára, hiszen – dacára a sok online lehetőségnek – még mindig ez a leghatékonyabb módszer.
Az értékelések és tapasztalatok levonása után a jövőtervezés: a Z generáció megszólítása volt a közös feladata a résztvevőknek. A találkozón megállapodtak, hogy egy kommunikációs felelős koordinálásával még erősebbre fonják kapcsolataikat, hogy a régiók közötti kapcsolatok erősödjenek. Ennek első felvonásaként a pécsi csoportot november végén a szegedi csoport látja vendégül – az első közös feladat ennek a találkozónak a közös megszervezése.
A munkásmissziós négy napos továbbképzésre Dr. Varga Lajos segédpüspök többször is kilátogatott, és beszélgetett a résztvevőkkel. Péntek Zsolt atya pedig, mint figyelmes házigazda a Naszályra induló portyát vezette. Odafelé elől ment, visszafelé a lemaradókat segítette, így mutatva példát a fiataloknak.
A tavaszi találkozónak várhatóan a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye Munkáspasztorációs csoportja ad helyet.
Forrás: http://kamasz.eu/mm/
Váci Egyházmegye
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 12. vasárnap
Gyula
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk:...
Összes program »