CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Bibliát ajándékoztak a betegek részére a szolnoki Hetényi Géza kórházban 2019. november 25-én.Sokadik éve már, hogy november hónapban a Kápolna lelkes önkéntesei és a Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium három diákjának segítségével elindulunk két csapatban a kórházi osztályokra bibliát osztani.
Majd 800 bibliát vittünk nagy szeretettel, hogy örömet szerezzünk a bent fekvő betegeknek, a nővéreknek, látogatóknak vagy éppen a sürgősségin várakozó embereknek.
Érdekes látni az emberek arcát, amikor bibliát ajándékozunk…van, aki kérdőn néz, nem kell fizetni érte? Csak úgy kapják? Van, aki az unokáira vagy szeretteire gondol és kér a kisebb bibliából is. Amikor elköszönünk, és az ajtóból visszanézünk, azt látjuk, belelapoznak, olvasnak belőle. Gyógyulást, erősödést, lelki töltekezést kívánva lépünk ki a kórtermekből, bízva abban, hogy sikerült örömet szereznünk. Hisz a biblia mellett néhány kedves szót is ajándékozunk a bent fekvő betegeknek. Szívet-lelket melengető érzés a hálás tekinteteket és köszönetet mondó emberek arcát látni.
Forrás és fotó: Lelkigondozói Szolgálat
Váci Egyházmegye
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 12. vasárnap
Gyula
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk:...
Összes program »