CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
December 4-én a Hetényi Géza Kórházban meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. A Lelkigondozói Szolgálat Munkatársainak írását olvashatják.Hagyományteremtésünk 4. évébe léptünk. 2019.12.04-én meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Betegeket kísértünk az aulába, orvosok, nővérek, kórházi dolgozók is eljöttek, hogy velünk ünnepeljenek. Megtisztelt jelenlétével Borbás Zoltán a Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Bene Ildikó a Hetényi Géza Kórház főigazgatója, Dr. Tölgyes Anna orvos igazgató és Piroska Miklós fejlesztési igazgató is. Színes csokorba kötöttük a mai alkalmat is. Máthé György esperes úr megáldotta a Betlehemet, Kómár István atya vezetésével a Jubiláte kórus énekelt, Siska Vilma önkéntesünk verset szavalt. Együttlétünket Agapéval zártuk, ahova meghívtuk vendégeinket. Jó volt látni a Betegek arcán az örömöt, meghatódottságot, hogy részt vehettek az alkalmon.
Forrás és fotó: Lelkigondozói Szolgálat
Váci Egyházmegye
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 28. szombat
Elemér
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...
Összes program »