CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén is elindult a Katolikus Karitász karácsonyi segélyakciója „Tárjátok ki szíveteket” címmel, amely során a rászoruló családokat segítik a téli időszakban és Karácsonykor.
A testület meghallgatta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszámolóját a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészületeiről.
A bíboros kiemelte, hogy az ország minden részéből várják a fiatalokat, elsősorban a katolikus iskolák felsőbb évfolyamainak tanulóit és a plébániák szervezésében a ministránsokat, különösen szeptember 19-én és 20-án, hogy együtt szolgálhassanak a szombati Kossuth téri szentmisén, amely után a hívek gyertyás körmenetben vonulnak az Andrássy úton keresztül a Hősök terére, valamint a vasárnapi Statio Orbis záró szentmisére, szintén a Hősök terén, ahol közösen kérjük Isten áldását az egész világra.
A programokra várják a regisztrációkat az iec2020.hu honlapon keresztül.
A püspökök döntése értelmében a Konferencia által alapított Szent Gellért-díjat a továbbiakban a katolikus közoktatásban dolgozó katekéták is megkaphatják.
A püspökök testülete elfogadta Lukács László piarista szerzetes lemondását a Vigilia című katolikus folyóirat főszerkesztői posztjáról. Utódjául a Konferencia január 1-jei hatállyal Görföl Tibort, korábbi főszerkesztő-helyettest nevezi ki.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében Pro Cultura Christiana-díjat adományoz Lukács Lászlónak, amellyel elismeri a katolikus kultúra továbbadásában végzett több évtizeden átívelő munkásságát.
A Konferencia minden évben dönt a római Pápai Magyar Intézet következő akadémiai évre felszabaduló ösztöndíjas helyeinek betöltéséről, az üresedő helyekre a 2020/2021. tanévben is új növendékek érkeznek.
Az Ökumenikus Imahét 2020. január 19-tól 26-ig tart. Az imahét anyagát a máltai keresztény testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…”(ApCsel 28,2)
Az országos ünnepi nyitó istentisztelet január 19-én, vasárnap 18 órakor lesz a Kálvin téri református templomban.
Budapest, 2019. december 5.
MKPK
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 27. péntek
Ákos és Bátor
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...
Összes program »