CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Országjáró programsorozatuk keretében december 5-én Vácra látogatott a tizenöt éves Magyar Katolikus Rádió kis stábja. Az egyházmegye kulturális központjában, a Credo-házban találkoztak az érdeklődőkkel. Tájékoztatást adtak műsorszolgáltatásukról, terveikről, illetve irodalmi-zenés műsorral is kedveskedtek a közönségnek - a Varga László atya vezette székesegyházi Szent Cecília kórus és a székesegyházi kórusiskola tanáraiból álló kamarakórus, Cs. Nagy Ildikó zongora- és Cs. Nagy Tamás brácsaművész közreműködésével.Az ünnepi est sajtótájékoztatóval kezdődött. Dr. Radetzky András vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy egy új innovatív mobiltelefon alkalmazás révén immár bárki, bárhol hallgathatja a rádió műsorát, elérheti a különböző tartalmakat, böngészhet az archívumukban.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus, és jó estét kívánok! Azt hiszem, ezzel bizonyos fokig el is mondtam a rádiónk lényegét. Hiszen Jézus örömhírét visszük, de a Ferenc pápától vett "Jó estét!"-köszöntés azt is jelenti, hogy érthető, mindennapi nyelven és olyan tartalmakkal közvetítjük ezt, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindenkihez szólnak. Tehát mindenkihez szeretnénk szólni úgy, ahogy a krisztusi küldetés is szól. Hirdessétek az evangéliumot minden népnek, és mindenkinek úgy, hogy érthető legyen számukra. Ezt próbáljuk megvalósítani a mindennapi munkánkban. Az a célunk, hogy akik bennünket hallgatnak, a közvetített üzenetek által mindenről tudomást szerezhessenek, ami egyáltalán érdekes lehet. Műsoraink, az egyház platformján álló rendszeres hírszolgáltatástól kezdve, a családoknak szóló tematikus műsorokon, a karitatív információkon át a kulturális magazinokig, a zenei blokkokig, a tudomány világáig terjednek - mondta Szikora József főszerkesztő.
Összefoglalásként úgy fogalmazott, hogy a rádiózásban lehetséges összes műfajban igyekeznek a lehető legmodernebb módon megszólalni, tartalmi szempontból pedig a közszolgálatiság legnemesebb értelmében az az alap, ahogy az egyház a közjóról szóló tanítását kifejezi.
Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a rádió munkatársait és az esemény közönségét.
"Az Ige testté lett és közöttünk lakott. János evangéliumának ezt a versét karácsony táján halljuk. Különösen aktuális ez akkor, illetve már most, az adventi időszakban. Isten annyira szereti az embert, hogy úgy döntött a történelem egy pontján, hogy maga is ember lesz, emberi természetet vesz föl, emberi hangja lesz, és azt a boldogságtervet, amit a kezdetektől megálmodott az emberről, kézzelfogható valósággá teszi, és publikálja, nyilvánvalóvá teszi. Jézus Krisztus az, akiben Isten szóvá tette önmagát. Ő pedig arról beszélt, hogy Istennek van egy boldogsághíre, boldogságterve, ami olyan információ, amely publikus, örömhír, görögből fordítva valami nagy boldogság, nagy hír, nagy örömnek a nyilvánossá tétele. Az a közösség, amely Krisztus által létrejött, az egyház hivatása és küldetése, hogy ezt a boldogságtervet, Istennek ezt a tervét nyilvánossá tegye, mondja, hirdesse, publikussá tegye mindenki számára. A tizenöt éves Magyar Katolikus Rádió jelmondata, "Örömhír mindenkinek", tehát az evangéliumnak, ennek az örömtartalomnak a publikálása. Az egyház különféle módon, különféle eszközökkel teszi ezt az örömöt hírré. A legközvetlenebb közlésmód a személyes közlés, szemtől-szembe, négyszemközt, tehát ez a legmeghittebb forma. Egy tágabb értelmezés, mikor a szentmisében, egy homíliában, szentírás magyarázatban, igehirdetésben, prédikációban teszi ezt. Egy előadáson, tömegrendezvényen, világtalálkozón még tágabb az a kör, akiket megszólíthat az örömhír. Azonban mindenkinek eljuttatni az üzenetet, nem könnyű kihívás, szinte lehetetlen. Tehát hálával tartozunk azért, hogy a mindenkihez eljuttatás eszköze, a rádió ugyancsak szolgálatunkra áll, nagy ajándék ez mindannyiunknak. Köszönjük meg, hogy Isten magát szóvá tevő hangját ily módon is meghallhatjuk." - fogalmazott a megyéspüspök.
Szöveg: Ribáry Zoltán
Fotó: Magyar Katolikus Rádió
Váci Egyházmegye
| Sajtóanyag MKR15_Vác_FERLING.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »