CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Duna mentén napok óta fenyegető áradások miatt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészére, valamint Pest megye és a főváros egyes területeire veszélyhelyzetet hirdettek. A Katolikus Karitász 50 millió forintot szabadít fel a katasztrófa alapjából az árvízi védekezési és mentési munkálatok támogatására. A Karitász érintett egyházmegyei szervezetei – köztük a Váci Egyházmegyei Karitász – állandó készültségben várják a riasztást és folyamatosan várják önkéntesek jelentkezését, akik részt tudnak venni a védekezésben. Az országos központ katasztrófa-különítménye és a Karitász önkéntesei szükség esetén azonnal a megadott helyszínre indulnak, hogy segítsék a védekezési és mentési munkálatokat.A Katolikus Karitász a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében 50 millió forintot szabadít fel a katasztrófa alapjából az árvízi védekezési és mentési munkálatok támogatására! Emellett a segélyszervezet nagy mennyiségben vásárolt ivóvizet, amelyet a legkritikusabban érintett területekre szállítanak, valamint lapátokkal, gumicsizmákkal és egyéb szükséges eszközökkel is segítik a védekezési munkálatokat. Raktáraikban nagy mennyiségben áll készenlétben több száz matrac, katonai ágy és ágynemű, hogy kitelepítések esetén segíteni tudjanak a családok elszállásolásában.
A segélyszervezet kéri a jószándékú embereket, támogassák munkáját és hívják az 1356-os adományvonalat! Ezáltal hHívásonként 500 forinttal segítik az árvízi munkát.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »