CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A karácsonyi ünnepi szentmisét, december 25-én Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be a székesegyházban, aki bevezetőjében hálát adott azért, hogy Isten emberré lett és igazi embersorsot vállalt. Ennek a sorsközösség-vállalásnak az örömét ünnepeljük Karácsonykor – hangsúlyozta.A megyéspüspök szentbeszédében Isten tökéletességéről elmélkedett. Isten az Ószövetségben Törvényt adott választott népének, kétezer évvel ezelőtt azonban nem a Törvény betűjével üzent, hanem Emberré lett és nem csak választott népéhez jött el, hanem az egész emberiséghez. - Isten igazán egy akart lenni közülünk, magára vette teljes emberségünket, a bűnt kivéve, „Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága.” (Jn. 1,4) – mondta.
Majd a kétféle görög kifejezésen keresztül - biosz (biológiai, testi lét), amely minden élőlénynek van, - dzoé (magasabb rendű, szellemi, lelki lét) viszont csak az ember tulajdonsága, amit Istentől kap – világított rá arra, hogy Isten a magasabb rendű, szellemi, lelki életet hozta el Fiában, Jézus Krisztusban. Karácsonykor meghív bennünket: lépjünk túl ösztönös (biosz) létünkön, akarjunk lelki, szellemi (dzoé) életet élni.
Nagy Szent Leó pápa: „Ma született a mi üdvözítőnk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta belőlünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet örömét oltja belénk. Senki sincs ebből az örömből kizárva, mindannyiunknak egyformán megvan a közös okunk arra, hogy örvendezzünk.” gondolatán keresztül hívott minden jelenlévőt az örvendezésre. „Ezen az idei karácsonyon legyen szellemi, lelki (dzoé) életünk és újuljunk meg az értünk Emberré, Gyermekké lett, bennünket végtelenül szerető, ránk gondot viselő Isten által” – zárta szavait a főpásztor.
Az ünnepi szentmisén a zenei szolgálatot a székesegyház Szent Cecília kórusa teljesítette, szólót énekelt Kristofori Ferenc énekművész, orgonán közreműködött Kiss Ágoston, vezényelt Varga László a székesegyház karnagya.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »