CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a nevelésre, ezért szerepel benne az az előírás, amely az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti minden magyar tanulónak. Ez már érinti a 2012-2013-as tanévben végző nyolcadikos, kilencedikes (ötosztályos gimnázium esetén tízedikes) diákokat is, akik a középiskola 9. 10. 11. (esetenként 12.) osztályában fogják teljesíteni ezt. A diákok választása önkéntes annyiban, hogy ki milyen fogadó helyszínen szeretné letölteni az 50 órát.Programunk reményünk szerint 4 megye diákjai, és nem feltétlenül csak a vallásos tanulók érdeklődésére tarthat számot. A Váci Egyházmegye ugyanis lefedi teljes Nógrád megyét, Pest megye jelentős részét, továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megye és Heves megye töredék részét. A füzetünkben feltüntetett fogadó helyszínek jelentős része vallási hovatartozástól függetlenül nyitottan vár mindenkit. A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda koordinálásában összegyűjtöttük a közösségi szolgálat lehetséges Fogadó Intézményeinek listáját, melyek a Váci Egyházmegye területén élő tanulók számára elérhetők. Kívánjuk, hogy örömükre szolgáljon kiadványunk, mely innen tölthető le!
Dr. Farkas László, váci egyházmegyei ifjúsági lelkész
„Jól értjük a törvényalkotónak a szándékát, hogy a fiataljainknak legyen élménye arról, hogy valamit tesznek a közösség javára, szépítik környezetünket, valakinek a segítségére sietnek, és ezt nem pénzért teszik. Ez az ingyenes ajándékozás kultúrája. Pontosan az a kultúra, ami a legnemesebb módon, vagy a szó legszebb értelmében bennünket emberré nevesít, emberré formál.”
Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke
A témához kapcsolódó, kedvcsináló videónkat itt nézhetik meg:
Egyéb részletek itt olvashatók.
mente.hu
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »