CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) intézményvezetői konferenciát rendezett február 4-én a Regőczi-kápolnában. Közel hatvan igazgató és igazgatóhelyettes vett részt az eseményen.„Hálával emlékezzünk a múltra, szenvedéllyel éljük a jelent, és bizalommal nyíljunk meg a jövő előtt” – hívta a jelenlévőket megnyitójában Dr. Csáki Tibor főigazgató. Kitért az elmúlt évek tanügyi és gazdasági fejlődésére, a megalkotott stratégia eredményességére; a jelenben az új iskolák és óvodák alapítását emelte ki.
„Induljunk újra Krisztustól.” II. János Pál pápa gondolatával indulunk a jövőnek. Így fogjunk hozzá egy organikus nevelést magában hordozó kerettanterv elkészítéséhez, bővítsük a szakszolgálatok és képzések tárát, biztosítsuk a mentorálást a pedagógusainknak – hangsúlyozta Csáki Tibor. – Így megvalósulhat az alábbi üzenet: „Az ideig való dolgok intézése által keressük Isten országát.”
Uzsalyné dr. Pécsi Rita pedagógiai igazgató az organikus nevelés szerepéről beszélt, ezúttal arról, hogy a „szenvedéllyel megélt jelen” milyen konkrét gyümölcsöket hozott e téren: többek között az értékelési rendszer átalakítása, 280 tanító képzése, csoportos furulyaoktatás, az idegennyelv-tanítás megújítása, tábor- és közösségvezetők képzése, regionális szakmai műhelyek elindulása; tanulásmódszertani, projektpedagógiai és mozgásfejlesztési képzések, a Családi Életre Nevelés Program kiterjesztése.
A nap két központi témája az iskolakert és a néphagyomány volt. Az EKIF stratégiája szerint elkezdődik az a folyamat, melynek eredményeként minden intézményben létesülhet iskolakert, és minden diák találkozik ilyen formában is a természettel. A váci találkozón az Iskolakertekért Alapítvány képviselői mutatták be a programot, akik az EKIF felkérésére elkészítik a foglalkozás- és kertterveket. Mátyás Izolda és Pauliczky Nóra tablókkal szemléltették munkájukat, kiemelve az iskolakertek létrehozásának jelentőségét és a tantervi integráció lehetőségeit.
A konferencián A néphagyomány és a művészet címmel előadást tartott Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-, Magyar Örökség és Prima díjas néprajzkutató, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetetett akadémikus, Magyarország volt művelődési és közoktatási minisztere.
Előadását a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Művészetoktatási Iskola diákjainak népi hangszeres bemutatója vezette be.
A magyar néphagyomány iránytűt adhat arra, hogy hogyan éljünk a mai értékválsággal sújtott világunkban – mondta Andrásfalvy Bertalan. Hozzátette: a szeretet nem érzelem, hanem parancs és kultúra, amit meg kell tanulni, és ki kell fejezni kisgyermekkortól kezdve. Erre kaphatunk művészi, játékos és praktikus mintákat a magyar néphagyományban.
Szöveg: Rojtos Krisztina EKIF
Fotó: Ivonyné Szarka Melinda EKIF
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »