CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ez év elején három nyílt napot tartottak Vácon az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán (AVKF) és a főiskola budapesti campus-án. A megjelent érdeklődőknek, majdani hallgatóknak a főiskola dolgozói, a hallgatók segítségével mutatták be az AVKF képzéseit, valamint az érdeklődők ízelítőt kaptak a főiskola életéből. A leendő diákoktól a szeptemberi viszontlátás reményében köszöntéssel búcsúztak el a főiskolán tanuló diákok.A februári nyílt napon külföldi, Erasmus hallgatókkal találkoztak a jelenlegi és a leendő magyar hallgatók. A nap fő eseménye a főiskola épületének, dolgozóinak, hallgatóinak megáldása volt, melyen részt vehettek a nyílt napra érkező érdeklődők is. Marton Zsolt váci megyéspüspöknek, a zsúfolásig megtelt főiskolai kápolnában megtartott szertartáson, Dr. Lovassy Attila és Dr. Sánta János atyák voltak segítségére.
A főiskola január végén szervezte meg a diplomaátadó ünnepségét, ahol az alap-, mester- és a továbbképzésen részt vett és sikeresen végzett hallgatókat és családtagjaikat köszöntötték. A megyéspüspök közvetlen és lelkesítő beszédében személyes vonatkozású emlékeit idézte fel: Zsámbékon szerzett tanítói képesítést és a váci intézet falai között is volt lehetősége tanulni. Libor Józsefné dr. a főiskola rektora kedves szavakkal köszöntötte a végzetteket és elmondta, hogy további lehetőségként visszavárja a friss diplomásokat a mester szakokra és a szervezett továbbképzésekre.
Az esemény hangulatát a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI növendékei tették meghitté és ünnepélyessé, előadásaikkal.
A diplomaátadó végén Marton Zsolt megáldotta a végzős hallgatókat, Isten áldását kérve hivatásuk végzésének minden napjára.
Forrás és fotó: AVKF
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »