CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Február 15-én, szombaton a betegek világnapja alkalmából szentmisére hívták a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház betegeit és munkatársait. Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta lelkigondozók személyes hangvételű beszámolóját közöljük, mely a Váci Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat honlapján jelent meg.Évről évre a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban nagy örömmel készülődünk ilyenkor februárban, hogy a kórházban lévőket a betegek világnapi ünnepség keretein belül egy kicsit más létmódba segítsük: hogy ne a betegségüknél maradjanak meg, hanem tudjanak távlatokat is szemlélni.
Ferenc pápa az idei évben a betegekhez írt levelében kiemeli, hogy akik megfáradnak és terhekkel küzdenek, azok különösen is magukhoz vonzzák Jézus tekintetét és szívét. Mi ezt a pápai körlevelet és az ünnepi szentmise meghívóját, imádságokat és szentképeket egész héten ajándékoztuk a betegeknek, és hívtuk őket, hogy a szombati ünnepi szentmisén együtt kérhessük a gyógyulás, a felépülés kegyelmét.
Szombaton délelőtt az önkénteseink segítettek lekísérni azokat a betegeket, akik vágytak ünnepelni, és akiknek volt is erejük egy óra hosszát jelen lenni a szentmisén. A szentmisét Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész mutatta be, aki szentbeszédében kiemelte, hogy Jézus a parancsolatokkal kapcsolatban nagy távlatokat nyit, és nem a puszta értelmi magyarázatok szintjén köti le a figyelmünket. Így példáula harag, a kapcsolatok, de a betegség is nagy misztérium, amit csak úgy tudunk igazán mélyen értelmezni, ha a szívünkbe tekintünk, és a Jóistennel ebben a csöndes elidőzésben megszűrjük az életünket.
Azt is jó volt hallani, hogy a Jóisten soha nem hagy el bennünket, még a legkiszolgáltatottabb helyzetekben is vannak emberi küldöttei, akik mellénk tudnak állni. A betegek szentsége például egy ilyen nagyon kézzel fogható „erő”, aminek kifejezetten az a célja,hogy az egész ember gyógyuljon és talpra álljon rövid és hosszú távon egyaránt.
A szentbeszéd után ennek a szentségnek a kiszolgáltatása sokunkat megrendített – öröm volt tapasztalni, hogy Jézus által a beteg emberhez is elérkezik a kereszthordozás mintája, ereje. És egy idő után a sötétség mélyére a fény is besüt, ha hinni tudunk benne, és egymás szeretetteljes támaszai, segítői is vagyunk.
Mivel a természetfeletti a természetesre épít, ezért ezt a természetes alapot próbálja szolgálatunk évről évre a betegeknek szeretettel biztosítani.
A szentmise végén emléklapot kaptak a betegek az ünnep emlékezetessé tételére, és két helyszínen is válogathattak szentképeket és szép olvasmányokat, melyeket örömmel vittek még a szobatársaiknak is.
Artúr atya a szentmise után még huszonhat beteget látott el a kórtermekben, mert ők gyengeségük miatt nem tudtak jelen lenni ezen az ünnepségen.
A találkozásban, a szentségben, a szentmisében mindig erő van! Hálával tartozunk azoknak, akik segítették ennek a szép ünnepnek a létrejöttét, megvalósulását. Isten áldja őket, és adjon sok erőt a továbbiakban is, hogy még sokakat szolgálhassunk így együtt!
Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta lelkigondozók
Forrás és fotó: Váci Egyházmegyei Kórházlelkészi Szolgálat
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 27. péntek
Ákos és Bátor
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...
Összes program »