CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Február 27-én Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes volt az újabb vendég a Váci Egyházmegye kulturális központja, a Credo-ház "Hit és hivatás" című beszélgetősorozatában.Szvorák Katalin énekkel kezdte és zárta az estet, bevezetésként a Naphimnusszal, befejezésül pedig Kodály: Esti dalával örvendeztette meg a közönséget.
A beszélgetőesteket vezető Jákfalvy Kata első - az éneklés és az imádkozás összefonódására vonatkozó - kérdésére a vendég elmondta: az énekhang a legérzékenyebb hangszer, hiszen rendkívüli lelki kifejező ereje van.
- Sokakkal együtt én is azt gondolom, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Ilyenkor különösen is megszólal a lelkünk a dalban. Minden népet a népdalai révén lehet a legjobban megismerni, ezek mutatják meg legfőképpen az adott nemzet mentalitását - fogalmazott az énekművész.
A beszélgetés során szóba került felvidéki identitása is, aminek kapcsán hálát adott az isteni kegyelemért, hogy a "Fölszállott a páva"; vetélkedőn elért évtizedekkel ezelőtti sikere révén ismertté válva a maga módján hozzájárulhat a határon túli magyarság érzőbb megértéséhez.
Eddigi pályafutására visszatekintve kiemelte az elsősorban gyermekeknek szóló albumait, a felvidéki gyűjtéseken alapuló összeállításait és a hitről, hitvallásról szóló lemezeit, tematikus műsorait - mint fogalmazott, nem rangsorolja ezeket, hiszen egymásra épülnek, összefonódnak a szívében.
A hit erejére visszatérve meghatottan idézte fel azt az időszakot, amikor súlyos betegséggel küzdött és erőt tudott meríteni az imádságból és abból, hogy mennyien igyekeztek támogatni, imáikban is hordozva, átvitt értelemben "vállukra emelve" őt.
Az ember életében vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de nekem fontos megtapasztalásom, hogy az Isten segíteni akar nekünk, ha a jóra törekszünk, akkor valamikor, valamilyen módon megkapjuk a jutalmat. Engem például nem egyszer továbblendített olyan időszakokban, amikor a leginkább rászorultam a gyámolítására, amikor esetleg kételkedtem abban, van-e értelme annak, amire énekesként vállalkoztam. Mindig jött egy újabb megtisztelő felkérés, adott esetben elismerés, de természetesen a közönség szeretete az, ami a leginkább lelkesíti az embert - mondta Szvorák Katalin.
Egyik legkedvesebb lemeze, a "Teremtés dicsérete" című album összeállításának szándékaként, afféle művészi hitvallásként megfogalmazta: a teremtett világ olyan tökéletes, hogy azt nagyon nehéz kifejezni, felemelő feladat mindezt a gyönyörűséget valamilyen töredékes módon dalba foglalni, visszatükrözni - fogalmazott az énekes, majd zárásként elénekelte az Esti dalt.
Szöveg és fotó: Ribáry Zoltán
Váci Egyházmegye
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.
Élettel összeegyeztethetetlen genetikai rendellenességgel, Edwards-szindrómával diagnosztizálták a Déri házaspár legkisebb gyermekét. Az orvosi protokoll ilyen esetekben abortuszt javasol, ők azonban házassági esküjükhöz híven az életet választották. Déri Zsófiával és Déri Barnabással Király Eszter beszélgetett.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »