CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2020. március 7-én, szombaton 25. alkalommal találkoztak a szolgálat klinikai lelkigondozói és beteglátogató önkéntesei a váci püspöki székház dísztermében, hogy feladataikról gondolkodjanak, előadások segítségével töltekezzenek, és kiscsoportos beszélgetések, önreflexiós folyamatok eszközeivel tekintsenek rá saját érzéseik, motivációik tengerére, értékeljék szolgálatukat, növekedjenek tudásukban.Bár a különféle járványok az utolsó pillanatig is csökkentették a részt vevők számát, mégis több mint 65-en jöttek el a munkatársak közül, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat, örömmel beszélgessenek az elmúlt időszak eseményeiről és meghallgathassák az előadókat.
Számottevő közösségről beszélünk, hiszen Szolnoktól Balassagyarmatig, Váctól Hatvanig 15 klinikai lelkigondozót, 90 önkéntest egyesít a szolgálat, akik közel 7000 betegért felelnek az intézményekben.
A napot a szolnoki MÁV Kórház szolgálattevőinek köszöntő áhítata nyitotta meg. Énekeikkel, imádságaikkal hangolták a jelen lévők szívét a nap megkezdésére, nyitották meg szívüket, hogy meg tudják érteni mindazokat a gondolatokat, amelyekkel az előadók szerették volna gyarapítani tudásukat.
Koncz Asztrik irgalmasrendi szerzetes testvér mutatta be a március 8-án ünnepelt Istenes Szent János életét, lelkiségét és az irgalmasok karizmáját, a hospitalitást, melyet saját életének felismeréseivel is illusztrált.
A Betegápoló Irgalmasrend váci kórházánál szolgálatot teljesítő két önkéntes, Bartha Ákos és Székely Sándorné személyes beszámolójából ismerhették meg a régi és új önkéntestársak indíttatásaikat, tapasztalataikat, mindazt, amivel gyarapította őket a betegek között eltöltött idő, amit tanultak szenvedő embertársaik között, miközben családjuk, barátaik támogatása segítette őket.
Két alkalommal is kiscsoportos beszélgetések keretei között oszthatták meg az önkéntesek egymással az elmúlt időszak élményeit, beszélgethettek arról, hogy miben változtak, mi segítette őket az elmúlt időszakban és milyen nehézségekkel küzdöttek meg, Artúr atya, a szolgálat vezetője, az újak számára mondta el az alapvető tudnivalókat, vezette be őket a betegek látogatásának, a velük való beszélgetésnek az alapvető tudnivalóiba.
Az ebédidő kötetlen kapcsolatépítő percei után a szolgálat mindennapjait régóta figyelemmel kísérő, programjain rendszeresen részt vevő, a közösség kedves barátja, Székely Judit nyugdíjas főnővér azzal segítette a csapatot, hogy az osztályokon dolgozó ápolók szemszögéből, munkájuk pillanatiból kiindulva mutatta be önkéntesek és szakdolgozók kapcsolatát.
Egyházunk nagyon fontos soron következő eseményét, a nemzetközi eucharisztikus kongresszust az egyházmegye felelősének, Mészáros Csaba atyának az előadásából közelíthettük meg, hogy megismerhessük azt a lelkiséget, melyben részünk lehet majd, több mint 80 év múltával, ebben az ünnepségsorozaton, különleges „lelkigyakorlaton”.
Közös énekléssel, a csoportbeszélgetésekre való visszatekintéssel zárult a nap, örömet, lelkesedést, bátorságot vitt magával minden útra kelő. Köszönjük a vendéglátást, az előadásokat és minden résztvevő nyitottságát, barátságát!
korhazlelkesz.hu
Fél évszázados papi szolgálatát ünnepelte Máthé György kerületi esperes, érsekvadkerti plébános, aki 1976. június 19-én részesült a papság szentségében Vácon. Az aranymisés hálaadó szentmisét június 21-én, vasárnap mutatták be a Szent András apostol templomban, a jubileumi eseményről Vitéz Tamás írt beszámolót a Vadkerti Harangok júniusi számában.
Zebegény, Vác, Esztergom, Pilismarót jelzik életútjának fontosabb mérföldköveit. Azt mondja, mindenütt jól érezte magát, örömmel végezte a feladatait. Nagy öröm volt számára, hogy egykori diákvárosába, Vácra kapta meg a püspöki kinevezését. Járta az egyházmegyét, megismerte a városi és a falusi emberek küzdelmeit. Ez inspirálta, hogy megtalálja a válaszokat a kérdéseikre. Beer Miklós püspök júniusban gyémántmisével ünnepelte pappászentelésének 60. évfordulóját.2026. július 1. szerda
Annamária és Tihamér
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak...
Összes program »