A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézték: orgonakísérettel, csengőkkel és harangokkal szólt a Mercedes mise Glória tétele. Aztán elnémultak a harangok és az orgona is. Marton Zsolt szentbeszéde elején megemlékezett az utolsó vacsoráról, és annak hármas jelentőségéről: Jézus saját testét és vérét adta nekünk áldozatul, amikor megalapította az Oltáriszentséget (Eucharisztiát); amit apostolaira és az ő utódaikra (püspökök) és azok segítőire (papok) bízott, ezzel megalapította az egyházi rendet; Krisztus Urunk ezen az estén példát adott az igazi szeretetre és valódi alázatra, amikor megmosta tanítványai lábát.

Ezt követően az Eucharisztiáról elmélkedett. Az étkezést, az emberi élet egyik jelentős eseményének nevezte, amely nemcsak a biológiai szükségletek kielégítéséről szól, hanem közösséget és kultúrát teremt. Személyes példákon keresztül mutatott rá az étkezés felüdítő, felszabadító jelentőségére, azokra a beszélgetésekre, eszmecserékre amelyek fehér asztal mellett történnek. Így volt ez Jézus idejében is, a nap tikkasztó, forró heve után a vacsora volt az az alkalom, amikor a zsidó család felüdült, kikapcsolódott a közös asztalnál. A vacsora közösséget teremtett. A zsidó nép életében a legnevezetesebb vacsora az egyiptomi szolgaságból való megszabadulás előestéjén volt (első vacsora), amely az olvasmányban (Mózes II) elhangzott. Ez volt a pászka vacsora (peszach), amikor a nagy sietségben kovásztalan (élesztő nélküli) kenyeret ettek, és egy bárányt sütöttek meg, amit családonként elfogyasztottak. A leölt bárány vérét jelzésként az ajtófélfákra és a szemöldökfára kenték. Jézus is rendszeresen vacsorázott tanítványaival. Ilyenkor tanította őket, beszélgettek, kérdezgették Őt. Ezen a nevezetes estén is így történt. Jézus tudta, hogy ez az utolsó vacsorája, amit együtt töltött a tanítványaival. Amint a választott nép megtörte a kovásztalan kenyeret, szétosztotta és ette az első vacsorán, úgy adta önmagát eledelként Krisztus az utolsó vacsorán. Amint az izraeliták levágták a bárányt, vérét pedig az ajtófélfára kenték, ez volt az Egyiptomból való szabadulás egyik jelképe, úgy áldozta föl önmagát értünk Krisztus, és vére szerzett szabadulást a bűntől.

A főpásztor felteszi azokat a kérdéseket, amelyek fölmerülhetnek bennünk: miért pont a kenyeret és a bort választotta Jézus szeretetének eszközéül? Nem túl hétköznapi ételek ezek? Nem méltatlan Krisztushoz? A választ pont a kenyér hétköznapiságában és mindennapi fontosságában találjuk, amely nélkülözhetetlen táplálékunk, ugyanilyen fontos akar számunkra lenni Jézus Krisztus. A mindennapi lelki és szellemi életünk tápláléka szeretne lenni. Ő ezt nem erőszakkal teszi, hanem tapintattal. Krisztus ereje a látszólagos gyengeségében van: kiszolgáltatja magát nekünk egy darab kenyérben és ez hitünk szent titka! Látszatra a kenyeret esszük, de a lényege már nem kenyér. Az átváltozás láthatatlan módon megy végbe. Nekünk adja megszentelt testét és vérét kenyér és bor alakjában. Amit az utolsó vacsorán és a keresztfán cselekedett, amikor föláldozta magát értünk, az most a szentmisében válik jelenvalóvá.

Minden szentmisében az utolsó vacsora termébe lépünk és a Golgotára zarándokolunk. Amilyen egyszerű a kenyér, olyan nemes a bor. Jézus így akar egyszerre nemes és egyszerű lenni számunkra. Ő nemesen egyszerű. Azt szeretné, hogy mi is azok legyünk, merjünk áldozatot vállalni, keresztet hordozni. Ő viszi a legnagyobb keresztet, de ebből a keresztből származik az igazi győzelem – emlékeztetett a főpásztor.

Jézus Krisztus elindult az Olajfák-hegyére, elkezdődött a kálváriája, ennek átélésére hívta a híveket a megyéspüspök „Induljunk el mi is Vele lélekben, virrasszunk Vele most otthonainkban egy órát! Induljunk el Ővele a szenvedés útján, amely a győzelembe visz” - mondta.

A szertartás végén az oltárt megfosztották minden díszétől, hogy emlékezzünk Jézus szenvedéseire, elmaradt a záró áldás, csöndesen, hangtalan léptekkel, hagyták el a templomot, mély csend borult ránk és az elárultatás fájdalma. Talán a mostani járványidőben még inkább átéljük az akkor történt eseményeket, Jézus szenvedését.

Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye