CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége” (Szent II. János Pál pápa)Az irgalmasság vasárnapját, fehér vasárnapnak is nevezik, mivel a húsvéti vigílián megkereszteltek egészen eddig a napig viselték fehér ruhájukat. A szentbeszédet Paszternák Tamás püspöki titkár mondta.
Jézusnak, az apostoloknak történt megjelenéséről szóló Szent János evangéliumából elhangzott rész (Jn 20,19–31) kapcsán Tamás atya Jézus jelenvalóságáról és a mai világban való munkálkodásáról elmélkedett. Jézus jelenléte ma is élő, itt van életünkben, ereje közösségeinkben, egyházunkban. Jézusnak az apostolokhoz intézett szavait pünkösd utáni hittel értelmezhetjük, Ő az apostolokra, rajtuk keresztül az egyházra, ránk, keresztény emberekre bízta a feladatait, a Szentlélek által hordozzuk erejét, tudunk békíteni, gyógyítani, szeretni, hirdetni az evangéliumot, segíteni másokon.
Feltehetjük magunknak a kérdést: hiszünk-e abban Jézus jelen van közöttünk és munkálkodni akar rajtunk keresztül? Vagy tudunk-e hálát adni, mert észrevettük jelenlétét, segítségét? Fontos megvizsgálni hitünket, mondja a szónok, mert hitünkön keresztül fedezhetjük fel azt a meghívást, amit kaptunk. „Békesség nektek!” – köszönti apostolait a Feltámadott, ez a köszönés több a zsidó hagyományban elterjedt „Salom” köszönésnél, jelenlétével Jézus, áldást, békességet és az egység forrását adja. János evangélistánál – mivel nem írja le a pünkösdi történetet – ebben a találkozóban valósul meg a Szentlélek kiárasztása „vegyétek a Szentlelket”, amellyel új teremtményé lettünk. A Szentlelket két okból kaptuk, a küldetés (a misszió) miatt és a kiengesztelődés szolgálatáért. Teremtő emberek lehetünk és a Szentlelket befogadva tudjuk a jézusi munkát folytatni. A legerősebb tanúságtétel a keresztény ember részéről, hogy békét és szeretetet hoz a világba – hangsúlyozta.
Paszternák Tamás szentbeszéde végén arra buzdított mindenkit, hogy fedezze fel a Megváltó jelenlétét. Annyi helyen megtalálhatjuk: a szentségekben, a közösségeinkben, a másik emberben, jelen van szeretetével, irgalmával. Jelen van és működik közöttünk, ha felfedezzük, boldogok vagyunk és jó úton járunk. Vihetjük a békét és az Ő szeretetét, ezáltal az Evangélium a világba árad és rajtunk keresztül is gyógyít.
Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »