CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény szervezőivel egyeztetve – tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire – úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a 2020 szeptemberére tervezett budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK).A Szentszék az utazási nehézségek és a gyülekezési korlátozások miatt hasonló döntést hozott a családok világtalálkozójával kapcsolatban is, amelyet 2021 júniusában tartottak volna Rómában. A 2022-es lisszaboni ifjúsági világtalálkozót is a tervezett időponthoz képest egy évvel később, 2023 augusztusában tartják meg.
Forrás és fotó: NEK Általános Titkársága
Váci Egyházmegye
Megtelt emlékezőkkel az egri bazilika november 12-én, hogy búcsút vegyenek Katona Istvántól, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökétől, aki október 21-én, 97 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Erdő Péter bíboros vezette. Jelen volt Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK tagjai, külhoni püspökök, a papság, rokonok, hívők sokasága. A Magyar Kuríron megjelent tudósítást közöljük.
A Szent Hedvig Idősek Otthona 2022 februárjában került a Váci Egyházmegye fenntartásába, azóta olyan idős embereknek és testi fogyatékkal élő személyeknek nyújt otthont, akik koruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt erre rászorulnak. A bentlakásos intézmény vezetőjével, Szabó Krisztinával beszélgettünk a szociális munka napja alkalmából hivatásról, sikerekről, kudarcokról.
Második alkalommal, immár Szent Mihály Intézményfenntartóként (SZEMI) rendeztek DÖK-konferenciát a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban, amelyre összesen közel 100 diák és tanár jött el az egyházmegyei iskolákból. A tartalmas szakmai nap zárásaként bejelentették hivatalosan is az Egyházmegyei Diákszövetség létrehozását. A SZEMI honlapján megjelent beszámolót osztjuk tovább.2025. november 14. péntek
Aliz
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a...
Összes program »