CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Április közepétől - Marton Zsolt megyéspüspök kezdeményezésére - telefonos, illetve online, e-mail formában is kérhető lelki segélyszolgálatot hívott életre a Váci Egyházmegye, a közreműködő szakemberek bármely korosztály tagjainak rendelkezésre állnak.- Többen megfogalmazták már, hogy bár számos generáció tagjai - Istennek hála - nem éltek, éltünk meg háborút, de a koronavírus járvány akár hasonló érzelmeket válthat ki, csak nem látjuk az ellenséget. Tipikusan milyen lelki tehertételek, félelmek lehetnek jellemzőek ebben a helyzetben? - kérdeztük a szolgálat egyik vezetőjét, Jakobszen-Tátrai Zsófiát, a Váci Egyházmegye humánerőforrás-vezetőjét, mentálhigiénés család- és párterápiás szakembert.
- A leglényegesebb, legfájóbb megtapasztalás a bizonytalanság, már csak azért is, mert egyelőre nem látjuk, mikor lesz vége ennek az időszaknak. Könnyebb adaptálódni az olyan helyzetekhez, amikor tudjuk vagy legalább sejtjük a szakaszokat, és felsejlik előttünk az alagút vége. Most azonban nem a mi kezünkben van a kontroll, csak alkalmazkodni próbálhatunk a saját határainkig, illetve az előírásokban kijelölt határokig. Ezért nem is jó, ha mások hozzáállása, a külső körülmények változása miatt aggódunk, ezt a terhet senki ne vegye magára, mert csak még mélyebb szorongást idézhet elő. A másik különösen nagy teher a motiválatlanság, ha érezzük ugyan, hogy sok minden jó dolgot lehetne csinálni, ám a bizonytalanság eltompítja az indíttatást. Mindezt hatványozhatja a magányérzés, a személyes kapcsolatok korlátozottsága, de ezt is sokféle módon lehet oldani.
- A lelki segélyszolgálat küldetésére térve kérdezem, miben tud segítséget nyújtani egy-egy, szakemberrel folytatott beszélgetés?
- Bárki megérezheti, hogy nincs egyedül, megélheti a segítő mellette állás tapasztalatát. Azt, hogy meghallgatják, elmondhatja azt, ami a szívét nyomja, megviseli lelkileg. A feszültségoldás a lényeg, a kapunyitás részünkről: alapvetően meghallgatók vagyunk, így igyekszünk támogatni a hozzánk fordulókat.
- Milyen tevékenységek segíthetnek oldani a szorongást, a visszafogottabb, korlátozottabb életvitel okozta elszigetelődés érzést?
- Nagyon fontos tudni magunkról, hogy mi az, ami általában jó érzést ad, ezeket az amúgy rutinszerű tevékenységeinket kell most minél inkább örömforrásnak felfogni, ezzel a szemlélettel gyakorolni, hangsúlyosabban beépíteni a mindennapokba. Erre hadd említsek néhány konkrét lehetőséget: például, ha szeretek táncolni, akkor táncoljak, ha szeretek főzni, akkor tegyem azt, vagy ott van mondjuk a sportolás, zenehallgatás és még hosszan folytathatnánk a sort. Illetve a hívő embereknek az imádkozás, a szentségimádás, a televízió csatornák, rádióadók különböző vallásos tartalmainak követése is különösen fontos lehet.
- A személyes kapcsolatok ápolásában milyen újfajta létmódot, a mindennapok megélésében hogyan és milyen külső-belső erőforrásokat lehet erősíteni annak érdekében, hogy ne azt érezze az ember, hogy most csak lemondások várnak rá?
- Kétségtelenül több személyes konfliktus adódhat most, hiszen mindenkiben nagyobb a feszültség. Ettől sem kell megijedni, ez természetes, amit fontos tudatosítanunk magunkban, hogy ne másokon vezessük le az indulatainkat, hiszen ők sem tehetnek semmiről, mindenki ugyanúgy elszenvedője ennek a helyzetnek. Beszélgessünk minél többet a családtagjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, hozzuk elő azt is, hogy kinek mi okoz bánatot, nehézséget, ezekkel a beszélgetésekkel is közelebb kerülhetünk egymáshoz, új szintre emelhetjük a személyes kapcsolatainkat. A lelki segélyszolgálat kapcsán itt hadd emeljem ki, hogy pár- és családterápiában jártas kollégák is várják, várjuk a hozzánk fordulók hívásait, és konkrét kérdésekben is igyekszünk támogatást nyújtani.
- A napi rutint hogyan lehet átalakítani úgy, hogy igazán tartalmas legyen ez a különösen megterhelő időszak?
- Meg kell próbálni struktúrát adni minden napnak, mivel most összecsúszhatnak a szerepek és feladatok a megélhetést biztosító munkavégzéstől kezdve a házimunka elvégzésén át a kikapcsolódásig. Mindennek legyen meg a maga ideje, úgy a munkának, mint a tanulásnak, szórakozásnak. Továbbá az is fontos, hogy a hétvége legyen más, mint a most kicsit szintén valamelyest hétvéginek tűnő hétköznapok sora, igyekezzünk belevinni valami pluszt a szombat-vasárnapba.
Dunakanyar Régió/Ribáry Zoltán
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.2026. június 11. csütörtök
Barnabás
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket!...
Összes program »