CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Húsvét 3. vasárnapján Marton Zsolt váci megyéspüspök szentmisét mutatott be a váci Püspöki Palota kápolnájában, amelyet - ahogy minden nap - élőben lehetett végigkísérni az egyházmegye Facebook-csatornáján. A szentbeszédet Paszternák Tamás püspöki titkár mondta.A húsvéti idő evangéliumi részletei a feltámadott Krisztussal való találkozásról szólnak. A Szent Lukács evangéliumából elhangzott rész azt beszéli el nekünk, hogy miként jelent meg Jézus az emmauszi tanítványoknak.
Milyen sokat jelent, ha Jézus jelen van az életünkben! Jézussal szépnek, jónak és örömtelinek látjuk az egész életet. És milyen nyomorult, nyamvadt lenne az életünk a jelenléte nélkül. Ha Ő jelen van, mindennek más a színezete, mindent új módon lehet látni! - kezdte homíliáját Tamás atya, majd egy háziasszony hálaadó imáját olvasta fel, amely Jézusnak tetsző, örömteli, pozitív szemléletét tükrözi:
"Uram, köszönöm a piszkos edényeket - melyekkel tele van a mosogató: sok ételünk van, amit ehetünk. Köszönöm neked ezt a halom szennyest: sok szép ruhánk van, amit hordhatunk. És szeretném megköszönni Uram a vetetlen ágyakat. Olyan melegek és kényelmesek voltak az éjszaka. Tudom, hogy sok embernek nincsen ágya… Köszönetet mondok neked ezért a fürdőszobáért, az összefröcskölt tükrökért, nedves törülközőkért és piszkos mosdóért. Kényelmes életünk van. Köszönöm az összetapicskolt fagyasztót, amit le kell engednem és ki kell pucolnom. Hosszú évek óta szolgál ez bennünket. Annyi fagyasztott maradék van benne, hogy hetekig jóllakhatnánk vele. Köszönöm Uram ezt sütőt, amit muszáj lesz ma kitakarítanom. Sok minden sült már benne az elmúlt években. Uram, ezek a házimunkák, amelyek rám várnak, azt mondják, hogy gazdagon megáldottad a családomat. Mindegyiket vidáman, sőt hálásan fogom elvégezni!"
Milyen gyönyörű és pozitív hozzáállás ez a feladatokhoz. Ezt várnánk a tanítványoktól és magunktól is. A mai evangéliumban mégsem ezt tapasztaljuk, az Emmauszi tanítványok időlegesen elveszítik Jézust, de a kenyértörésben felismerik Őt és visszamennek Jeruzsálembe, ahol objektíve veszélyben lehetnek, de megtapasztalták, hogy Jézus velük van.
Jézus az úton szelíden találkozott a tanítványokkal (nem vakította el őket dicsősége fényével, nem nyűgözte le őket csodás jelenéssel, nem is szidta és nem zavart vissza Őket Jeruzsálembe) csendesen, meghallgatva, párbeszédet folytatva, tanítva és vigasztalva mindig csak azon a szinten, amelyen képesek voltak Őt befogadni. Mi is találkozhatunk Krisztussal a mellénk álló, kísérő, meghallgató, idejüket ránk szánó emberekben. Vele találkozunk azokban az emberekben is, akik elfogadnak hibáinkkal és bűneinkkel együtt, és megbocsátanak. Szeretetük és reményük hív bennünket, hogy az Emmauszba vezető negatív és depressziós úton megálljunk és visszaforduljunk a pozitívan és hálásan megélt mindennapi kihívások és feladatok Jeruzsálem felé vezető útján. Amikor Jézussal találkozunk erőt kapunk az élet nehézségeinek a legyőzéséhez. Ugyanúgy kaphatjuk meg Tőle ezt az erőt és lángot, mint ahogy az emmauszi tanítványok is az Ige hallgatásában, magyarázatában. Jézus helyre tette ezeknek a tanítványoknak a téves gondolkodását a Szentírás szavaival és felfedte jelenlétét és szeretetét a kenyértörésben.
Gondoljunk arra a két tanítványra. Rövid idő alatt mennyire átalakult az életük, a hozzáállásuk a világhoz és önmagukhoz. Meggyógyultak. Jézusnak van hatalma bennünket is meggyógyítani, hogy visszaforduljunk sötét Emmauszunkból a ragyogó Jeruzsálembe. Hogy hasonlóan gondolkodjunk az életről, mint a hálát adó háziasszony. Ha Jézus jelen van az életünkben, mindennek más a színezete, mindent lehet új módon látni! Megtalálhatjuk Őt egy szerető és mellénk álló testvérben, a Szentírás Igéiben, a szentmisében. Nyissuk ki a szemünket és a szívünket, hogy befogadjuk életünk reményét! – buzdította szavaival a híveket Paszternák Tamás atya.
Bölönyi Ganriella
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »