CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4., hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következőket lépteti életbe:1. A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomaink továbbra is nyitva állnak. A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról az egyes megyéspüspökök az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja alapján a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd. Budapesten és ott, ahol az állami szabályok változatlanok maradtak, további intézkedésig a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek.
2. Mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait. Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon.
3. A még mindig fennálló veszélyhelyzetre való tekintettel visszavonásig továbbra is érvényesek a 637/2020. sz., március 17-én kelt rendelkezésünkben foglaltak, miszerint a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól felmentést adunk, és továbbra is lehetővé tesszük az általános feloldozás megadását, amíg a rendkívüli helyzet tart.
4. Továbbra is bátorítjuk testvéreinket, hogy töltsenek kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban. Több helyen van online miseközvetítés. A közszolgálati televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít. A közvetítések rendjéről felületeinken tájékoztatást adunk.
5. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami járványügyi rendelkezéseket, figyelemmel az egyes egyházmegyék külön előírásaira is.
6. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.
7. A plébániai és a szerzetesközösségektől továbbra is kérjük, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért.
Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.
Köszönjük a paptestvérek szolgálatát, mindenki helytállását és a hívek megértését ebben a sajátos helyzetben. Gyakoroljuk továbbra is a nagylelkűség erényét és különösen is figyeljünk egymásra.
Budapest, 2020. május 1.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »