CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci megyéspüspök május tizedikei videó üzenetében, mint a papnevelésért felelős országos referenspüspök minden kispaphoz szólt bátorító szavaival.A II. Vatikáni Zsinat papképzésről szóló OPTATAM TOTIUS kezdetű dekrétumából idézve „A szemináriumban a növendékek egész képzésének arra kell irányulnia, hogy az Úr Jézus Krisztus, a Mester, a Pap és a Pásztor példája szerint igazi lelkipásztorokká formálódjanak. Készítsék föl tehát őket az ige szolgálatára” – azt hangsúlyozta, hogy a rendkívüli helyzet sem akadályozhatja a cél felé, Krisztus felé való törekvést. „Tanuljanak meg bensőséges és állandó közösségben élni az Atyával az ő Fia, Jézus Krisztus által a Szentlélekben. A papszentelés által a Pap Krisztushoz kell hasonlóvá válniuk; szokják meg tehát, hogy az egész élet bensőséges megosztásával, mint barátai ragaszkodnak hozzá” – idézte a dekrétumból, arra emlékeztetve a fiatalokat, hogy készítsenek napirendet, amelynek fontos része a belső imaélet, elmélkedjenek, zsolozsmázzanak. Legyenek az imádság emberei, legyen életük forrása az ima.
Marton Zsolt papnevelőként, - mint korábban a Központi Szeminárium rektora – még kollégáival megfogalmazott négy célt a fiataloknak:
A papnövendék legyen mélyen imádságos lelkületű, ez a legalapvetőbb követelmény annak számára, aki pap akar lenni. Az imádság nem feladat nem kötelesség elsősorban, hanem egy belsőséges kapcsolat az Úrral, elengedhetetlen ezt kialakítani annak az életében, aki pap szeretne lenni.
Legyen a papnövendék szellemileg fölkészült. Mai információáradattal elárasztott világban is tekintettel arra, hogy nagyon sok fiatal magasan képzett, és idegen nyelveken is beszél, továbbá számos hittel kapcsolatos és egzisztenciális kérdése van, nagyon fontos, hogy a pap szilárdan álljon hitében és az egyház tanításának ismeretében valamint tájékozott legyen lélektani és társadalmi kérdésekben is.
A papságra készülő fiatalember legyen kommunikatív. Tudjon szóba állni mindenkivel (például rászoruló, hajléktalan, szenvedélybeteg emberekkel) nem biztos, hogy neki kell megoldani ezeket a problémákat, de legyen képes szeretettel meghallgatni az embereket és a megfelelő szakemberekhez delegálni őket.
A papnövendék legyen közösségépítő, építse a papokkal és a világi krisztushívőkkel a testvéri kapcsolatot, segítse Isten országának megvalósulását.
Üzenete végén arra buzdította a növendékeket, hogy a rendkívüli helyzetben még inkább törekedjenek arra, hogy Krisztus munkatársává, barátjává és az evangélium örömhírének hiteles tanúságtevőivé tudjanak válni.
Lejegyezte: Bölönyi Gabriella
***
***
Marton Zsolt váci megyéspüspök 2020. június 30-án 10 órakor a Püspöki Palotában, felvételi elbeszélgetésre várja azokat a fiatalembereket, akik elhivatottságot éreznek a papi hivatás, a papi szolgálat iránt.
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »