CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Május 15-én, pénteken a lengyel katolikus püspöki konferencia közzétette XVI. Benedek nyugalmazott pápának a lengyel egyházhoz intézett levelét, melyet közvetlen Elődje születésének a centenáriumára küldött.A nyugalmazott pápa szavai Szent II. János Pálnak az irgalmasságról szóló tanításáról:
„A Pápa egész élete ebben a tekintetben arra összpontosult, hogy szubjektív módon elfogadja saját keresztény hite objektív központjaként az üdvösségről szóló tanítást és lehetővé tegye, hogy mások is elfogadják azt”. „A feltámadt Krisztus révén Isten irgalmassága mindenkié” – emlékeztet Benedek pápa – „és mindenkinek tudnia kell, hogy Isten irgalmasság végül úgy nyilvánul meg, hogy erősebb a mi gyöngeségünknél”.
„Itt benső egységet kell találni II. János Pál üzenete és Ferenc pápa alapvető szándéka között: szemben azzal, amit időnként mondanak, II. János Pál nem rigorista, vagyis az erkölcs merev képviselője. Az isteni irgalmasság lényegi sajátosságára rámutatva ő lehetőséget kínál nekünk arra, hogy elfogadjuk az ember elé helyezett erkölcsi követelményeket, jóllehet azokat soha nem tudjuk teljesen kielégíteni. Erkölcsi erőfeszítéseinket Isten irgalmassága fényénél kell elkezdeni, mely olyan erőnek mutatkozik, ami gyógyítja a gyengeségünket”.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Fotó: Vatican News
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »