CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A II. János Pál szenttéavatásához elismert csoda egy Costa Rica-i asszony gyógyulása, amelyre kezelőorvosa nyilatkozata szerint nincs tudományos magyarázat. Az ötvenéves Floribeth Mora 2011 áprilisában szűnni nem akaró fejfájással került kórházba, ahol számos vizsgálattal megállapították, hogy jobb oldali agyi artériájában aneurizma és vérömleny alakult ki. Állapota halálos kimenetelű lehetett volna.
"Miután megnéztem II. János Pál boldoggáavatását a televízióban, elaludtam – folytatta. – Arra ébredtem, hogy egy hang azt mondja: "Kelj fel!" A hang a tévé tetején heverő újságok felől jött. Senki más nem volt a szobában, csak ez a fénykép, ami akkor jelent meg egy folyóirat címlapján, II. János Pál pápaságának emlékére. Ott feküdt előttem, és újra hallottam a hangot: "Kelj fel!". Ránéztem a képére, láttam a kitárt karjait, és egy hangot hallottam: "Ne félj!". Azt feleltem: "Igen, Uram!", és tudtam, hogy meggyógyultam" – tette hozzá könnyek között.
Kezelőorvosa, Alejandro Vargas a Reuters hírügynökségnek elmondta: "Különösnek, sőt hihetetlennek találtuk, hogy novemberre semmiféle nyoma nem volt az agyában annak, hogy ott valaha aneurizma volt. Ilyet még nem láttam pályafutásom során." A Daily Mail online változata képeket is közöl a sajtótájékoztatóról.
Magyar Kurír (mk)
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »