CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Ferenc pápa 2020. május 26-án, kedden Főtisztelendő Dr. Kerekes László szentszéki tanácsost, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia plébánosát Tharros c. püspökévé és a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki.A kinevezett segédpüspök 1968. július 23-án született Kézdivásárhelyen. Tanulmányait szülőfalujában, Gelencén kezdi meg, majd Kézdivásárhelyen folytatja, és 1986-ban érettségizik a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában. 1987-ben megkezdi filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, majd 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatja és fejezi be 1992-ben. 1993. május 16-án szentelik pappá Gelencén, a Szent Imre-templomban. 1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerez az ottawai (Kanada) Szent Pál Egyetemen.
26 évnyi papsága alatt dr. Kerekes László sokféle pasztorális feladatkörben szolgált: 1994–2000 között a Gyulafehérvári Érseki Bíróság bírósági helynöke, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola fegyelmi prefektusa és kánonjog tanára. 1996-tól ugyanitt retorikát, homiletikát és pedagógiát tanít. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tudományos folyóiratának, a Studia Theologica Transsylvaniensia-nak társalapítója. 2000 decemberében szentszéki tanácsosi címet kap. Jelenleg a Gyulafehérvári Érseki Bíróság helyettes bírósági helynöke, és 2004 óta Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb-plébánia plébánosa. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél románul és angolul.
A püspökszentelés helyszínét, időpontját a későbbiekben közöljük.
Főegyházmegyénk kinevezett segédpüspökét foglaljuk imánkba.
„Az Úr Krisztus, az élő Isten Fia, aki azért jött, hogy megváltsa népét bűneitől, hogy minden ember megszentelődjék, miként őt küldte az Atya, úgy küldte ő is apostolait, akiket, nekik adván a Szentlelket arra szentelt, hogy ők is megdicsőítsék az Atyát a földön és üdvözítsék az embereket »Krisztus testének, azaz az Egyháznak építésére« (Ef 4,12)”. (CD 1)
Gyulafehérvár, 2020. május 26-án, Néri Szent Fülöp emléknapján.
+ Dr. Kovács Gergely
érsek

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Főegyházmegye, MKPK sajtószolgálat
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »