Minden szentmise valójában Úrnapja, miért ünnepeljük meg külön ezt a csodálatos misztériumot? – tette fel homíliája elején a főpásztor a kérdést, majd az ünnep kialakulásáról beszélt. A XIII. században Krisztus szolgái, a papok, különösen a főpapok elvilágiasodtak. A főpapság anyagias lett, élvezte a gazdagságot. A kanonokok ekkor hagytak föl a közös élettel és költöztek külön házba. Ekkor egy új eretnek hit lopta be magát az egyházba. Az albigensek és a valdiak mozgalma, akik Jézusról azt állították, hogy az Eucharisztiában csak látszatteste van. Az eretnekség Franciaországból indult és kezdte behálózni egész Európát. Amikor az egyház a romlás útjára tér, Isten megmutatja, hogy Ő van, és megmutatja igazi Egyházát. 1209-ben egy umbriai parasztruhába öltözött fiatalember jelent meg tizenkét társával együtt III. Ince pápa előtt: Assisi Szent Ferenc, aki felrázta az egyház lelkiismeretét. Ugyanebben az évben egy németalföldi szerzetesnővérnek, Juliannának látomása volt: a teliholdat látta, amint le volt törve belőle egy darab. Látomásához magyarázatot is kapott: az Úr azt akarja, hogy testének és vérének külön ünnepe legyen a Szentháromság vasárnapját követően. Julianna nővér látomásait számos pap és főpap kétkedve fogadta. Az ünnep bevezetése váratott magára, mígnem újabb csoda történt. Az itáliai Bolsenában egy pap kezében átváltoztatáskor a szentostya vérezni kezdett. A pápa ennek hatására vezette be kötelező ünnepként az egész egyházban. Fontos volt az Úr Jézus valóságos testének és valóságos vérének a kifejezése. Ettől kezdve létezik a szentmisében az „Úrfelmutatás” – mondta a szónok.

A kenyérszaporítás volt Jézus Krisztus egyik legnagyszerűbb csodája. Hallgatói három napig étlen-szomjan hallgatták szavait a pusztában. Harmadnap este kenyeret szaporított az éhes tömegnek. A lelkesedés - érthetően - a tetőpontjára hágott. Királlyá szerették volna tenni, de Ő otthagyta őket. Másnap arról beszélt, hogy Ő az égből alászállott élő kenyér, aki e kenyérből eszik, örökké él. Az Ő személye, szeretete, példája, a belőle áradó Lélek táplálék. Majd azt mondotta, nemcsak az Ő gondolatai, szeretete táplálék, hanem az Ő Teste, amit meg kell enni, és az Ő Vére, amiből inni kell – hallhatták a hívek Szent János evangéliumából.

Ezt követően az Eucharisztia lényegéről elmélkedett a püspök. Az Úr Jézus az utolsó vacsorán az emberiség nevében új szövetséget kötött a Mennyei Atyával, és ennek új áldozatot rendelt. A bárány-áldozat helyett kenyér és bor áldozatot. Ez a kenyér és bor azonban nem egyszerűen kenyér és bor áldozat, mert a kenyérre azt mondta, hogy „ez az Én Testem”, a borra, hogy „ez az Én Vérem”. A Szentlélek erejével formálta Krisztus a kenyeret és a bort az Ő szent Testévé és Vérévé. Krisztus Testével és Vérével van jelen a kenyér és a bor „színe” alatt. Krisztus Teste és Vére megjeleníti szeretetét, amely a keresztfán dobogott szívében. Krisztus ezzel a szeretettel összeforr velünk, és egyesíti a Mennyei Atya iránti szeretetünket az Övével. Az Úr táplálja engedelmességünket, alázatunkat, áldozatunkat. Az Övét egyesíti a miénkkel, hiányainkat az Ő érdemeivel pótolja. A keresztségben Isten életében részesülünk. Ennek az életnek is szüksége van táplálékra. Ez a táplálék az Oltáriszentség. A szentmisében vesszük magunkhoz Krisztust, amelyre föl kell készülnünk. Akinek halálos bűne van, annak meg kell előtte gyónnia. Akinek bocsánatos bűne van, elég, ha a szentáldozás előtt őszintén megbánja. A szentáldozás előtt egy órával szentségi böjtöt tartunk. Krisztust nem lehet látni, figyelmünk könnyen elkalandozik, ezért áldozás előtt fokozatosan össze kell szednünk gondolatainkat, fel kell indítani hitünket, hogy Jézus itt valóban jelen van, testi valóságában. Krisztus teste a szentostyában nem a földi, hanem a mennyországi, megdicsőült teste. A szentáldozás után a szívünkben foglalkoznunk kell Jézussal, meg kell köszönnünk, hogy eljött hozzánk. Áldozás után az áldozó hordozza Krisztus jelenlétét, amíg halálos bűnnel ki nem oltja. Egy nap két szentmisén is lehet áldozni, ha azokon teljes egészében részt veszünk. Az Eucharisztia ünneplése a katolikus lelkiség központja, ezért az Oltáriszentségnek különleges tisztelete van egyházunkban (örökmécs, szentségimádás, szentséglátogatás, Úrnapja). Fogadjuk szívünkbe, és tegyük életünk középpontjává az Oltáriszentségben velünk jelen lévő Jézus Krisztust – buzdította a híveket a megyéspüspök homíliája végén.

A szentáldozást követően a jelenlévő hívek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imáját mondták el közösen.

Szerkesztés és fotó: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye