CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020. június 15-i hatállyal Dr. Vajda Norbertet nevezte ki a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatójának. Munkáját Kinde Kálmán gazdasági főigazgatóval együttműködve végzi.Dr. Vajda Norbert 1978. szeptember 17-én született Budapesten.
A Debreceni Egyetemen 2004-ben szociológia (MA), 2006-ban szociálpolitikus (MA) oklevelet-, majd 2016-ban az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szociológiából PhD fokozatot szerzett. 2015-ben a magyar állam Campus Hungary program támogatásával 6 hónapig Indonéziában, majd 2018-ban 5 hónapig Fulbright ösztöndíjasként az Amerikai Egyesült Államok több egyetemén is, nemzetközi kutatócsoportok tagjaként, az idősödő társadalmak átalakuló szociális ellátórendszereit vizsgálta.

Napjainkban elsősorban a demencia társadalmi hatásaival foglalkozó hazai és nemzetközi programokban vesz részt, a témában több magyar és angol nyelvű tanulmánya is megjelent. 2009 óta tanít hazai felsőoktatási intézetekben, 2016-tól a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének adjunktusa. 2009-től 2014-ig a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben a szociális szolgáltatások modernizációjával foglalkozó programban projektvezető.
2015-től a Katolikus Szeretetszolgálat Interprofesszionális Demencia Alapprogramjának egyik vezető munkatársa, 2016. január 1-től a Katolikus Szeretetszolgálat szakmai igazgatója.
2020. június 15-től a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója, a szakmai terület irányításáért felelős vezetője.
Kinde Kálmán 1968. augusztus 10-én született Nagyváradon.
1993-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán okleveles villamosmérnöki diplomát, majd 1997-ben az Egyesült Királyságban nemzetközi könyvszakértői képesítést (ACCA) szerzett.

1993 és 2001 között könyvvizsgálóként, illetve pénzügyi kontrollerként multinacionális szolgáltató társaságoknál alapozta meg szakmai tudását. 2001 és 2016 között főként informatikában, kereskedelemben, médiában, illetve telekommunikációban tevékenykedő vállalatoknál pénzügyi, gazdasági, továbbá ügyvezető igazgatói pozíciókban dolgozott. 2017 és 2019 között független szakértőként időszakos gazdasági, projektvezetési, valamint válságkezelési stratégiai megbízásokat teljesített.
2019 júniusától a Katolikus Szeretetszolgálat gazdasági igazgatója.
2020. június 15-től a Katolikus Szeretetszolgálat gazdasági főigazgatója, a terület irányításáért felelős vezetője.
Budapest, 2020. június 15.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 11. szombat
Leó és Szaniszló
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó...
Összes program »