CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Úrnapján, június 14-én szép szokást elevenítettek fel a fóti egyházközség tagjai, amikor az ünnepi szentmise előtt összegyűlve elkészítették, idén is, a hagyományos Úrnapi virágszőnyeget, az egység és az összetartozás jegyében.Az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepén virágdíszbe öltöztették a fóti Szeplőtelen Fogantatás plébániatemplom előtti területet.
A családok, kicsik és nagyok, az egyházi csoportok valamint a baráti társaságok csatlakoztak és vasárnap mintegy kilencvenen álltak neki a munkának, reggel 5 órakor, hogy a tíz órás ünnepi szentmisére teljes pompába köszönthessék az Oltáriszentséget.
Sebők Sándor plébános atya a prédikációjában hitünk szent titkáról beszélt, és arról a kegyelemről, ami nekünk katolikusoknak megadatott, hogy az Eucharisztiában Jézus nekünk adta önmagát. Krisztus feláldozta magát értünk, hogy velünk maradjon a kenyérben és a borban. Ezt hagyta meg az apostoloknak: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Az ember értelme szomjas az igazságra, a szíve és a lelke a szeretetre. Jézus meg akar tanítani minket az igaz szeretetre, megtanít áldozattal szeretni. Az áldozathoz erő kell, ezért maradt itt Jézus, hogy erősítsen bennünket.
A plébános arra tanította a jelenlévőket, hogy a nagy kérdésekre a válasz nem a gondolatokban, ideológiákban érkezik hozzánk, hanem abban, hogy valaki azt mondja, hogy Te fontos vagy nekem, én érted és Neked élek. Így az ember meg tudja különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól.
„Az egység szentsége az Oltáriszentség, és akik Jézussal találkoznak, azokkal mi is találkozunk a szentáldozás során. Egységet teremt a közös munka is, mint a reggeli virágszőnyeg előkészítése” - zárta gondolatait Sebők Sándor.
Az ünnepi szentmise után az Eucharisztia iránti tisztelet nyilvános kifejezéseként körmenetben ünnepeltek a résztvevő hívek.
Hírbeküldő: Koródi-Nagy Edina
Képek: Drón felvétel, Fótinfo
A videóösszeállítást az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:
https://www.facebook.com/watch/?v=889990288164102
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »