CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye székesegyházát a Mennybe felvett Boldogságos Szűz Mária és Szent Mihály arkangyal tiszteletére 248 éve szentelte fel Migazzi Kristóf bíboros. Erre az alkalomra emlékezve mutatott be hálaadó szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök augusztus 18-án Görbe József plébános és Paszternák Tamás püspöki titkár koncelebrálásával. A szentmisén Dr. Varga Lajos váci segédpüspök is részt vett. Az ünnepi szentmisét a megyéspüspök az egyházmegye összes közösségért ajánlotta fel.Hogy a templom szent és az Úristen tiszteletére lett szentelve, azt a templom falaira rögzített apostolgyertyák jelzik, amelyeket a liturgia előtt meggyújtottak. A gyertyákat azokra a helyekre rögzítették, ahol a bíboros 1772-ben a templomot krizmával megkente a templomszentelési szertartás során.
A főpásztor szentbeszédében megemlékezett a Szent István király által alapított közel ezer éves váci püspökségről, a Géza királynak köszönhető első székesegyházról, amelyet a tatárjárás pusztított el, a Báthori Miklós püspök építette püspöki templomról, melyet a törökdúlás rombolt le, majd a jelenlegi katedrálisról, amely gróf Migazzi Kristóf váci püspök, bécsi herceg érsek műve. Ezt követően feltette a jelenlévőknek azt a kérdést; mi a templom? Mi a templom igazi jelentése?
Az ószövetségi zsidóságnak egyetlen temploma volt: a jeruzsálemi, az örökkévaló hajléka, az áldozatbemutatás helye. Erről beszél Ezekiel próféta látomásában. A babiloni fogság idején látja a dicsőséges templomot, amelynek keleti kapuján (Golden Gate) fog majd belépni a Messiás. Küszöbe alól víz fakadt, amiből folyó lesz. Ez a folyó ad életet a földnek. Azaz Isten az élet forrása. A templom az élet forrásával való találkozás helye és alkalma. A keresztény templom (ecclesia, domus Dei, domus sacra) Isten igéje és az Oltáriszentség ünneplésének a helye.
A III. századtól van keresztény templom, addig magánházaknál ünnepeltek. I. (Nagy) Konstantin császár építette az első templomot: Rómában, a lateráni család palotájának a helyén 324-ben, a lateráni Szent Keresztelő János bazilikát. A főpásztor arra emlékeztetett, hogy a keresztény templom több az épületnél, több mint csodálatos műalkotás. A szentleckében Pál apostoltól azt hallhattuk, hogy Isten épülete, temploma mi vagyunk, és Isten Lelke lakik bennünk - a templom az imádság helye és szent lehetősége - mondta. Szent Jánost idézve - Isten igazi imádói lélekben és igazságban teszik azt – kiemelte: szükségünk van fizikai helyre és időre az imádathoz. Szükségünk van a liturgiára, mert itt a földön testből és lélekből állunk, dicsőítésünket az anyagvilág művészileg megformált alkotásain keresztül fejezzük ki.
A templom felszentelésének ünnepe arra is utal, hogy dicsőítjük az Urat és hálát adunk az ő teremtményeiért. - Ez az ünnep az egész Váci Egyházmegye ünnepe, ezért hálát adunk minden templomi közösségünkért az egyházmegyében, és kérjük Istent, hogy a jövőben is (bár tárgyi eszközök, a művészet által), de tudjuk Őt tiszta szívből dicsőíteni és egymást közösségként szeretni, hogy majd a mennyei liturgiában lélekben és igazságban imádjuk az Urat! - imádkozta a püspök elmélkedése végén.
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 26. csütörtök
Edina
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak....
Összes program »