Kedves Intézményvezetők, Pedagógusok, Szülők, Gyerekek, az EKIF Vezetője és Munkatársai, Pap- és Diakónus testvérek!

Két és fél hónappal ezelőtt a hitoktatókkal közösen, bár korlátozott létszámban, de megtartottuk a tanév végi hálaadó szentmisénket a Te Deum-ot. Abban a reményben tettük ezt, hogy a járványhelyzet egyre javul, és nem tudjuk, mit hoz az ősz, de a székesegyházban közösen nyitjuk meg az új tanévet a Veni Sancte szentmise keretében. Sajnos ezt az ismert körülmények miatt, fokozott elővigyázatosságból sem tehettük meg. Személyesen nem lehettünk együtt, azonban ugyanolyan szeretettel hangsúlyozom, mint korábban: lélekben, de valóságosan egy közösséget alkotunk.

A június közepi hálaadó szentmisén azzal búcsúztunk el egymástól és kezdtük el a megérdemelt nyári szünetet, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk: az Ő szeretetében vagyunk. Bárhol is legyünk a nyár folyamán, ezt tudatosítsuk magunkban. A szünidő vidámsága után most újból a korlátozásokkal találkozunk, izgulunk, hogy vajon miként alakul az egészségügyi helyzet.

Jézus a Veni Sancte vasárnapjának evangéliumában (Mt 16,21-27) szembesít bennünket a keresztény ember életének valóságával. A saját jövendő szenvedéséről beszél tanítványainak. Erre reagál Péter apostol: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Emberi szemmel nézve meglepő Jézus válasza: „Távozz tőlem sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!” A múlt vasárnapi evangéliumban azt mondja Péternek, hogy „te Péter vagy, és én erre a szikára építem Egyházamat”. Most pedig keményen korholja őt. Nem Péter személyére érti a sátán szót, hanem arra a gondolkodásmódra, amely pusztán emberi tényezőkre építi az életet. Péter szavai emberi értelemben teljesen logikusak, mert meg akarja óvni Mesterét a rá váró szenvedésektől. Ő és kortársai a dicsőségesen érkező és uralkodó Messiást várják, nem értik a Szenvedő Szolga alakját, amiről Izajás próféta jövendöl (Iz 52,13). Majd csak húsvét után kezd világossá válni számukra, hogy Jézus nem azért jött a földre, hogy politikai értelemben vett szabadságot és anyagi jólétet biztosítson követői számára. Ez is nagy érték, de nem a legnagyobb. Ő azért jött, hogy kiszabadítson bennünket a bűnös szenvedélyek rabságából, rosszra hajló természetünk bilincseiből, az élet értelmetlenségéből és céltalanságából.

Minden ember boldogságra vágyik. Az ember természeténél fogva irtózik a szenvedéstől. Az egészséges emberi természet föllázad, első normális reakciója, hogy menekül a kereszttől. Minden erőfeszítése arra irányul, hogy a lehető legteljesebben ki is iktassa az életéből. A kereszténységen kívül minden vallás is arra törekszik, hogy kizárja az emberi életből a szenvedést, akár az élet körforgását, akár a meditációba merülést tanítja, egészen az én feloldódásáig a végtelenben.

Jézus maga is boldogmondásokkal indította megváltó programját a hegyi beszédben. (Pl.: „Boldogok, a tisztaszívűek…Boldogok a békességszerzők…Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot…”), de nem az anyagi jólét mindenáron való megteremtésében, nem az élvezetekben, hanem az igazságért vállalt üldöztetésekben, szenvedésekben, a kereszthordozásban jelölte meg a boldogságok csúcspontját: „Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek.” Abszurd kijelentésnek hangzik ez, pedig az élet realitását tükrözi. A Krisztus-hívő számára előbb-utóbb világossá válik, hogy földi életünk zarándokútján az ember kettősséget tapasztal meg: örömök és szenvedések váltogatják egymást. A teljesen gondtalan életnek nem lehetünk állandóan a részesei, de a kereszthordozás sem tart örökké. Ennek a kettősségnek a tudatos fölvállalása teszi hitelessé keresztény életünket. Hamis az a keresztény hit, amely csak a boldogságról beszél, és nem igaz az a hit sem, amely csak a földi élet szenvedéseiről szól. Maga Jézus mutatta meg a saját életében ezt az ambivalenciát: részt vesz a kánai menyegzőn és megsiratja barátját Lázárt; örül a gyermekeknek és vállalja a szenvedést és a kereszthalált.

Fölmerül bennünk a kérdés: Isten Fia miért vállalja a szenvedést, a keresztet, és miért ajánlja minden követőjének? „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” Krisztus azért veszi föl keresztjét, hogy Őutána bárki kerül is szenvedő élethelyzetbe, belekapaszkodhasson a szenvedő Jézusba. Ő éppen azért lett ember, hogy átéljen minden emberit, a szenvedést is. Saját testében győzte le a bűn, mások bűnének következményét, a szenvedést és a halált. A kereszt nem választható el a kereszténységtől. Aki Jézust választja, az egyben sorstársai is lesz.

Nem kell a szenvedéseket keresnünk, sőt az indokolatlan szenvedést keresztény okossággal és az orvostudomány segítségével ki is kell iktatnunk az éltünkből. Ám a kikerülhetetlen szenvedéseket krisztusi lelkülettel fogadjuk el: ajánljuk föl másokért, a nálunk többet szenvedőkért, így vagyunk igazi tanítványai és társai Krisztusnak. Tudjuk, az életben vannak kikerülhetetlen testi, lelki és pszichikai szenvedések. Kisebb és nagyobb keresztek: drámák és a mindennapok keresztjei. A kereszteket nem eltakarni, eltitkolni, elfojtani kell, hanem fölvállalni. Azonban ne feledjük: Jézus a kereszt által győzte le a szenvedéseket!

Szeretetünk csúcsa: a másokért vállat áldozat, a másokért vállat szenvedés, a kereszt. „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt.” Az életet csak halál árán lehet megnyerni és megtartani. A mindennapokban ez azt jelenti, hogy sokszor meg kell halnunk saját ragaszkodásainknak, vágyainknak, zseniálisnak tűnő gondolatainknak azért, hogy a Szentlélek mások által is megmutassa az Ő velünk kapcsolatos tervét. Szakítanunk kell a helytelenül értelmezett szabadsággal is. Így tudunk hitünkben és emberi egzisztenciánkban fejlődni, így vagyunk képesek igazi közösséget építeni iskoláinkban, családjainkban, egyházi közösségeinkben. Ez nem megy küzdelem, lemondás és áldozat, kereszt nélkül.

A nevelés titka a szeretet, a szeretet titka a kereszt. Isten szeret bennünket és ezért a kereszt által nevel-növel bennünket az örök életre. Öleljük át Jézus keresztjét, és Őáltala a sajátunkat, hogy győzhessünk is vele!

Most, a tanév elején, amikor fölerősödnek az aggodalmak, vajon miként tudjuk folytatni, ne feledjük, hogy Jézus az Ő szeretetével velünk van az előttünk álló időszakban is: iskoláinkban, óvodáinkban, intézményeinkben, otthonainkban, közösségeinkben. Ő fölötte áll aggodalmainknak! Jézus földi életének legfőbb célja volt a Mennyei Atya akaratának a keresése és teljesítése, és ezáltal a mi igazi boldogságunk megmutatása. Az Istenbe vetett bizalom minden emberi tényezőt képes felülmúlni. Mint a Mennyei Atya gyermekei, keressük az Ő szent akaratát ebben a tanévben is közösségeinkben és személyes életünkben! Ha Isten nem akadályozza meg életünkben a nehézségeket, akkor ezzel nevel-növel, formál bennünket. Ő, mint a világ legnagyobb Pedagógusa azt akarja, hogy egymás iránti felelősséggel, szeretettel növekedjünk ebben a tanévben is az örökkévalóság felé.

Ebben segítsen bennünket a Szentlélek, Veni Sancte Spiritus – Jöjj Szentlélek!

Ámen.

Váci Egyházmegye