CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Szentatyánk, Ferenc Pápa a mai napon elfogadta Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az Örmény Kormányzóságról és kinevezte Exc. és Ft. Dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érseket Örmény Apostoli Kormányzóvá ad nutum Sanctae Sedis.Exc. és Ft. Dr. Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen. Szülővárosában érettségizett. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken. 1993. július 3-án a gyulafehérvári főegyházmegye számára szentelte pappá szülővárosában Bálint Lajos érsek. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett. 1997 augusztusában visszatért Rómába, azóta a Kultúra Pápai Tanácsának (a Vatikán kulturális minisztériumának) szolgálatában áll, 2004 óta irodavezetői minőségben. Emellett a Kléruskongregáció és a Rota Romana Bíróság munkatársa. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. 2019. december 24-én Ferenc Pápa kinevezte gyulafehérvári érsekké. 2020. február 22-én Őeminenciája Gianfranco Ravasi bíboros szentelte püspökké és ugyanazon a napon be is iktatták.
A romániai apostoli gregorián (ortodox) örmények 1686-ban fogadták el az uniót Rómával. 1687-ben a Szentszék megalapítja az erdélyi örmény katolikus apostoli vikáriátust. A Román Állam és a Szentszék közötti konkordátum után 1930. június 5-én Szamosújvár székhellyel megalapítják a mai Romániában élő Örmény Rítusú Katolikusok Ordináriátusát. 1991. június 5-től az Ordinariátus személyi unióban van a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel, miután Exc. és Ft. Jakubinyi György érseket nevezték ki Romániai Örmény Apostoli Kormányzónak ad nutum Sanctae Sedis. Jelenleg az Ordinariátushoz négy plébánia tartozik (Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros, Szépvíz), négy katolikus papja van, melyből kettőnek engedélye van örmény rítusban misézni. A hívek száma 384.
Isten kegyelme, a Boldogságos Szűzanya oltalma, Világosító Szent Gergely Atyánk áldása kísérje az újonnan kinevezett Apostoli Kormányzót „mindannyiunk és az Anyaszentegyház javára”.
+ Jakubinyi György
nyugalmazott érsek,
nyugalmazott Örmény Apostoli Kormányzó
Forrás és kép: MKPK
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 2. szombat
Zsigmond
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez...
Összes program »