CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén 10. alkalommal indította el Legyen öröm az iskolakezdés elnevezésű segélyakcióját a Katolikus Karitász. A jubileumi programon közel tízezer gyermeket támogatott a szervezet. A felajánlásokat jószándékú adományozók több formában tehették meg, bizonyítva az összefogás erejét. A trianoni döntés 100. évfordulóján Karitász több száz első osztályt kezdő diákok támogatott Kárpátalján és a Délvidéken. A helyi Karitász szervezetek önkéntesei országszerte több mint 800 településen látogattak meg nélkülöző családokat és tanszerek mellett élelmiszercsomaggal is segítették őket, enyhítve ezzel az iskolakezdés terheit.A tanév kezdete minden évben nagy anyagi megterhelést jelent a kisgyermekes családoknak, ezt a vírushelyzet idén még jobban megnehezítette. Az iskolatáska, tanszerek, tornafelszerelés és egyéb szükséges eszközök, valamint a megfelelő ruházat beszerzése sok családnak komoly nehézséget jelent. A Katolikus Karitász országos akciót indított a gyermekekért, hogy személyre szabott segítséget nyújtson.
A Karitász országos központja saját forrásból 20 millió forint értékben, a Karitász egyházmegyei központjai több mint 10 millió forint értékben nyújtottak iskolakezdési támogatást utalvány formájában. 2020-ban a szervezet célkitűzése az volt, hogy 10000 diákot támogasson iskolakezdési programja keretében. Az augusztusban indult segélyakció során Budapesten, vidéken, de Kárpátalján és Délvidéken is több száz kisdiák kapott támogatást. A támogatottak száma összesen 9078 fő, a jó szándékú adományozók segítségével iskolatáskát, tolltartót, füzeteket, illetve akár ruhát, komplett számítógépet is tartalmazott a részükre eljutatott adomány.
A segélyszervezet határon túli magyar településeken is támogatást nyújtott a diákoknak. Kárpátalján és Délvidéken több mint 2 millió forint értékű iskolatáska és tanszer adománnyal segített a Karitász több mint 300, nehéz anyagi körülmények között élő gyermeket Ungvártól Kőrösmezőig, Szabadkától Muzslyáig. A trianoni döntés 100. évfordulóján kiemelt cél volt, hogy a szórványban élő önkénteseink szervezésével külön is támogatni tudjuk azokat, akik magyar nyelvű osztályban, vagy iskolában kezdik most a tanévet. A Karitász szeretné, hogy ha a szülőföldjükön maradó, magyar nyelvet és kultúrát őrző családok gyermekeinek is könnyebb lenne az iskolakezdés.
Az akció gyűjtési időszaka szeptember 15-én lezárult, de a családok támogatása tovább folytatódik, hisz a tanév első hónapjaiban még sokaknak nincs meg minden felszerelése. A Katolikus Karitász hálás szívvel köszöni mindazok támogatását, akikkel megvalósulhatott idén is Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyakciója, melynek keretén belül rekord mennyiségű adományt juttatott el a családoknak.
Fotó: Vermes Tibor és Dauner Bálint
Forrás: Katolikus Karitász
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 3. péntek
Kornél és Soma
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »