CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Két éve immár annak, hogy a fóti Szeplőtelen Fogantatás templom orgonájának felújítását elkezdték. A munkálatok nyár végén befejeződtek, így szeptember 27-én ünnepi szentmise keretében adták át és áldották meg a hangszert.A szentmisét Sebők Sándor kanonok plébános celebrálta, aki lelkes örömét és háláját fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a munkálatokban, így Gedai György kántornak, Hoch Bertalan orgonaművésznek, Varga László építőmesternek, akik áldozatos és kitartó munkával dolgoztak a hangszer felújításán, hogy az a Ludwig Mooser salzburgi orgonaépítő mester eredeti tervei szerinti állapotát kaphassa vissza. Majd köszönetét fejezte ki az állami támogatásért, amely nélkül nem újulhatott volna meg korábban a templom, és most az orgona.
A szertartás után Gedai György röviden ismertette az orgona történetét.
Majd Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője szólalt fel és arra emlékeztette a jelenlévőket: a 166 évvel ezelőtt megszólaló orgona több volt, mint egy hangszer, hiszen Isten házában szólalt meg. A fótiak mindig is büszkék voltak történelmükre, s arra is büszkék, hogy Liszt Ferenc is járt a templomban és kipróbálta az orgonát. Azonban a fóti közösség jelenléte nélkül a templom csak üres tér - mondta.
Ezt követően Gedai Ágoston orgonaművész adott hangversenyt. A felcsendülő hangokat meghallva az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy méltán vívta ki az orgona magának a „hangszerek királynője” jelzőt.
***
Az orgona története
Károlyi István gróf a templom orgonáját a kor egyik leghíresebb orgonaépítőjétől, az osztrák Ludwig Moosertől rendelte meg. A hangszer alkotóelemei vízi úton érkeztek Salzburgból. A hajó 1854. szeptember 20-án kötött ki Esztergomban, ahonnan a küldeményt Károlyi gróf kocsijai fuvarozták el Fótra. A kétmanuálos, pedálos, 16 regiszteres orgona első ízben 1854. december 17-én szólalt meg. 1856-ban, az esztergomi bazilika felszentelése után egy héttel Liszt Ferenc a Károlyi családnál vendégeskedett. Ekkor kipróbálta az orgonát is, melyről dicsérő szavakkal nyilatkozott.
1973-ban a Fővárosi Művészi Kézműipari Vállalat orgonaüzeme Pécsi Sebestyén tervei alapján újjáépítette az orgonát. Pécsi Sebestyén a romantikus hangzású orgonát barokk hangzásúvá alakította és 22 változatúra növelte, ekkor cserélték le a játékasztalt egy modernebbre. 1970-től templomi koncertek megrendezésére vonták be a templomot. 2005-ben meghibásodott az orgona, s ekkor merült fel az eredeti orgona visszaállításának gondolata először. 2017-ben aktuális pályázatok és támogatások tették lehetővé az orgona felújítását. Az orgonát 2018-ban lebontották és orgonaszakértő segítségével megindult a tervezés és a felújítás. A felújítás során az eredeti Mooser orgonát építették vissza.
Forrás: Koródi-Nagy Edina, Fotinfo
Fotó: Ligeti Edina
Váci Egyházmegye
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 3. péntek
Kornél és Soma
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »