CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Polgári Magyarországért Alapítvány által adományozott „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat október elsején, az idősek világnapján adták át az Alapítvány székházában. Az elismerést Kraszulyák Zalán, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének önkéntese; Lévay Petra, a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány elnöke; a Nyilas Misi Alapítvány; valamint a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség vehette át. Az elismeréseket Balog Zoltán református lelkész, volt miniszter, valamint Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke adta át.Rácz Zsófia, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár laudációjában elismeréssel beszélt a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség 33 éves történetéről és a generációkon átívelő szociális, társadalmi szerepéről. Emlékeztetett az öntevékenységből fakadó közösségi elköteleződés és Isten országának építésének fontosságára, méltatta az alapító Szegedi László atya személyét és szolgáló lelkületét.
A Közösség nevében a rangos díjat és az azzal járó anyagi támogatást Földváryné Blazsek Bea, Szóró Kata, valamint Katus Norbert vette át.
„Az elismerés és laudáció mindenekelőtt Mennyei Atyánkat és közösségünk névadóját, égi közbenjárónkat, Szűz Máriát illeti, hála legyen nekik azért, hogy közösségben lehetünk!”- mondta Szabó László - a Közösséget fenntartó - Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítvány elnöke.
Forrás és fotó: Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »