Marton Zsolt szentbeszédében az ajándékozásról elmélkedett, amelynek lényege, hogy önmagunkat, szeretetünket ajándékozzuk oda embertársainknak, úgy, ahogy Isten az Ő Fiát ajándékozta nekünk. Egy meghatározó személyes élményét elmesélve emlékeztetett, hogy milyen ajándékokat adhatunk és kaphatunk. A történet szerint a Sant’Egidio / Szent Egyed Közösség - hajléktalanokat és elhagyatott embereket karolnak föl - megkérte az akkor még prefektus Marton Zsoltot egy hajléktalan pártfogoltjukat végső búcsúztatására. A temetésen nem sokan voltak, a Szent Egyed Közösség tagjai, és néhány hajléktalan, akik azért, hogy méltó módon búcsúzhattak el embertársunktól nagyon hálásak voltak. Majd szeretetvendégséget szerveztek, ahol a hajléktalanokkal való beszélgetés, a közösségben való együttlét annyira megérintette a püspök atyát, hogy a legmegajándékozottabbnak érezte magát és ma is hordozza ezt az emléket.

Ezt követően az Isten ajándékára emlékeztetett: Isten Igéje, az igazi Világosság emberré lett azért, hogy számunkra ajándék legyen. János evangéliuma harmadik fejezetének egyik igeverse - amit a szentíráskutatók az evangéliumok evangéliumának mondanak -, így szól: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Istennek ez az ajándékozó szeretetterve karácsonykor indul el és húsvétkor teljesedik be. Jézus földi születésének ünnepén azt a csodálatos valóságot éljük át, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy egészen közel jön hozzánk. Karácsony üzenete ez: Isten úgy szeret bennünket, úgy azonosul minden emberrel örömében és fájdalmában, hogy értünk szinte lemond az Istenségéről. Isten úgy szeret bennünket, hogy végtelen isteni intelligenciájával és érzelmi gazdagságával vállalja a „beszorítást” az Őhozzá képest roppant kicsi, szegényes emberi létbe.  - Gyönge hasonlattal élve – mondja a püspök - képzeljük el, az ember megtehetné azt, hogy hangyává váljon, fölvállalja a szegényes, primitív hangya létet azért, mert kimondhatatlanul szereti a hangyákat. Összehasonlíthatatlanul nagyobb emberi értelméről, akaratáról és érzelmeiről lemondana annak a tudatában, hogy egyszer majd eltapossák, aminek ellenállhatna, de nem teszi. Ennyire, sőt ennél kimondhatatlanabbul szeret minket Isten, amikor az Ő Fiát adja nekünk. Ez az igazi karácsonyi ajándék mindnyájunknak. Ezt teszi az első karácsony óta, folyamatosan, most is.

Szentbeszéde végén a főpásztor arra emlékeztetett: Jézus születésének ünnepe nem csak egy nap, hanem egy egész ünnepkör, amely lehetőséget ad a megtérésre, az újrakezdésre. A karácsony az újrakezdés ünnepe is. A karácsonyi ünnepkörön belül karácsony napjától (december 25-től) újévig (január 1-ig) tart karácsony nyolcada. Ezen belül kisebb ünnepek vannak, amelyeknek komoly üzenetük van: szinte mind vértanú ünnepek (Szent István diakónus, aprószentek, Becket Szent Tamás), amelyek azt tudatosítják bennünk, hogy a karácsony, Jézus születése, Isten emberré levése nem idill, nem hangulat csupán, és nem is mese, hanem Jézus megtestesülése, értünk való emberré léte „véresen” komoly valóság. Olyannyira, hogy az értünk emberré lett Istenért sokan életüket adják a jelen időkben is. Karácsony ünnepe bennünket is meghív: nekünk is érdemes életünket adni Őérte, embertársainkban Őt látni és szolgálni másokban. Ekkor lesz hiteles a karácsonyunk nem csak az ünnep napjaiban, hanem az utána következőkben is, és ez ad reményt, hogy egy napon majd a mennyei karácsonyon látni fogjuk az értünk emberré lett, és bennünket végtelenül szerető Isten arcát – emlékeztetett a megyéspüspök.

Fotó: Jantsky Viktória

Váci Egyházmegye