CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Öt évvel ezelőtt, március 19-én tette közzé a Szentatya az Amoris laetitia című apostoli buzdítást. Most a Ferenc pápa által meghirdetett Amoris laetitia – Család év kapcsán újra átelmélkedhetjük ezt az írást, mely a családban megélt szeretet öröméről szól.A pápai útmutatás ma is aktuális témákat érint. A Szentírásból kiindulva vezet végig bennünket azokon a lépéseken, amelyeken keresztül a szeretet kibontakozhat családi életünkben. A Szentatya gondolatait több fő téma köré gyűjtötte össze, melyekben kiemelt figyelmet kapott a családok aktuális helyzete, a felmerülő kihívások kezelése, valamint a család hivatásának tisztázása. Az apostoli buzdítás tárgyalja a házasságban megvalósuló szeretet elmélyülésének lehetséges útját és az új élet befogadásával kialakuló családi szerepeket. Az útmutatás nemcsak a családok életében megvalósuló egyéni belső munkáról szól, hanem számba veszi a családok számára szükséges lelkipásztori segítségnyújtás lehetőségeit is. A Szentatya kiemeli a szülők felelősségét a gyermeknevelésben, valamint a házastársi és családi lelkiség fontosságát.
Ebben az évben gyakrabban imádkozhatjuk a buzdításban szereplő imádságot, ami erőt adhat az úton.
„Imádság a Szent Családhoz
Jézus, Mária és József,
bennetek szemléljük
az igaz szeretet ragyogását,
nagy bizalommal rátok bízzuk magunkat.
Názáreti Szent Család,
tedd a mi családjainkat is
a közösség helyeivé és az imádság cönákulumaivá,
az evangélium hiteles iskoláivá
és kicsiny család-egyházakká.
Názáreti Szent Család,
a mi családjainkban soha ne kerüljön sor
erőszakosságra, elzárkózásra és megoszlásra,
és ha valaki megsebesült vagy megbotránkozott,
azonnal nyerjen vigasztalást és gyógyulást.
Názáreti Szent Család,
add, hogy mindannyiunkban tudatosodjék
a család szent és sérthetetlen jellege,
és Isten terve szerinti szépsége.
Jézus, Mária és József!
Hallgassatok meg minket,
és fogadjátok el könyörgésünket! Ámen.”
Érdemes felidéznünk a Szentatya azon gondolatait, amelyeket 2020. december 27-én az Úrangyala imádság után intézett a családokhoz. Az Amoris laetitia című apostoli buzdításhoz hasonlóan a karácsonyi beszédben is gyakorlati tanácsokat ad Ferenc pápa a családoknak. Ráirányítja figyelmünket a „Szabad?” „Köszönöm!” „Sajnálom!” szavak családon belüli használatának fontosságára. A tapintatos szeretet, az egymásnak adott visszajelzés, a kiengesztelődés minden család életében elengedhetetlen. Ezekkel az ajánlásokkal, gondolatokkal indíthatjuk a 2021. március 19-én, Szent József liturgikus ünnepén kezdődő Család évet, mely csatlakozik a 2020. december 8-tól 2021. december 21-ig tartó Szent József-évhez, és 2022. június 26-án zárul a Családok X. Világtalálkozóján.
A program nyitóeseményeként március 19-én 18.00-kor ünnepi szentmisét celebrál Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Szent József templomban (Budapest, Horváth Mihály tér 7., 1082). A szentmisén szentbeszédet mond Marton Zsolt, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke.
Fotó: Vatican Media
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »