CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A váci piarista templomban szentmise keretében köszöntötték a váci segédpüspököt, Dr. Varga Lajos Miklóst püspökké szentelésének 15. évfordulója alkalmából. A szentmisét a jubiláns, valamint Marton Zsolt váci megyéspüspök, Dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek közösen mutatták be. A szertartásra nagyszámban érkező paptársak mellett azokról a településekről is jöttek hívek, ahol az ünnepelt korábban szolgálatot teljesített.A szentmise elején Marton Zsolt mondott köszöntőt és méltatta az ünnepelt életútját, lelkipásztori tevékenységét, a Váci Egyházmegye gyűjteményében végzett munkáját. Felelevenítette Lajos atya püspökszentelésének napját (2006. július 15.), amikor Erdő Péter bíboros úgy fogalmazott: „Varga Lajos tudós és lelkipásztor egy személyben.” Lelkiségét a nap szentjének Szent Bonaventura jellemével hozta összefüggésbe, aki ferences szerzetesként szintén tudós és lelkipásztor volt egy személyben. Beszéde végén Isten áldását kérte püspöktársa további szolgálatára. Ezt követően az ünnepelt néhány szóban köszöntötte püspök-, illetve paptársait, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend - amelynek maga is főtisztje - tagjait, családját, munkatársait. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik mindvégig mellette álltak és segítették őt a szolgálatban.
Az ünnepi szentbeszédet Bábel Balázs mondta, aki megemlékezett az ünnepelttel fennálló félévszázados barátságáról, majd elismeréssel szólt a szent művészethez kapcsolódó munkásságáról, amelynek forrása maga a Jóisten. Ezt a gondolatot fűzte össze Varga Lajos püspöki jelmondatával - Az őrnek mindig magasan kell állnia - nem máshol, mint a legmagasabban – hangsúlyozta Bábel Balázs - az örökkévalóság magasságában, ahol az Istennel találkozhatunk.
Ezt követően az érsek a Teremtőről elmélkedett, aki igazságos, tökéletes és szép. Isten szépsége pedig önmagában és a teremtésben mutatkozik meg, ezért magasztalják a teremtés szépségét már a zsoltárokban is. Jézus, amikor belépett a világba, a teremtett világ anyagait használta fel Isten dicsőségének a képmásaként. Szépsége a megváltásban kiteljesedett, a művészetekben mutatkozik meg. Az igazi művészet dicsőíti az Istent, a művészet nem luxus, hanem katekézis, ami a ma emberét is a hitre vezeti. Az Egyház elsődleges küldetése az üdvösség hirdetése, és ehhez minden kateketikai eszközt be kell vetni, így a művészeteket is – emelte ki Bábel Balázs. Prédikációja végén az érsek jókívánságait fejezte ki Varga Lajosnak, hogy a püspöki karban továbbra is Isten áldásával végezhesse a feladatait.
A szentmisét állófogadás követte a Püspöki palota kertjében, majd a palota dísztermének folyosóján az Egyházmegyei Múzeum két, legutóbb restaurált textiltárgyának - az Agnus dei miseruha és Agnus dei textiltöredék - bemutatására került sor. A kiállítást Kovács György atya a Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény művészeti tanácsadója nyitotta meg.
Az Agnus dei miseruha 1870 körül készült, Ausztriában, alapszövete fehér színű, (gros de tour-damaszt) jacquard-szövet, melyet aranyszínű fémfonallal brossírozott virágos növényi indák díszítenek és feltehetően a Giani testvérek manufaktúrájából származik.
Az Agnus dei textiltöredék mérete alapján valószínűnek tűnik, hogy egykor zászlóközép lehetett. A kép középpontjában két szarvas által közrefogott szökőkúttal, alfa, ómega jelekkel és Krisztus-monogrammal díszített oltár tetején álló győzedelmes Isten báránya látható. A bárány felhasított szügyéből folyó vért egy kehely fogja fel, mögötte zászlós kereszt és lángsugarakkal övezett Szent Ostya.
Az egyházmegye hívei és az egész püspökség nevében jó egészséget és Istentől megáldott további szolgálatot kívánunk Püspök atyának!
***
Dr. Varga Lajos Miklós 1950. december 5. született Budapesten. Pappá a váci székesegyházban 1974. június 23-án szentelték püspökké pedig ugyanitt 2006. július 15-én. Felsőfokú tanulmányait az egri Érseki Hittudományi Főiskolán végezte, majd a Római Pápai Magyar Egyházi Intézet ösztöndíjasaként a Gregoriána Egyetem, Egyháztörténeti fakultásán folytatott tanulmányokat.1975 és 1985 között különböző plébániákon káplán, illetve karkáplán, majd ezt követően plébánosi és plébániai kormányzói feladatokat lát el 2020 augusztusáig.
További életrajzi adatok:
1999-től a Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend váci tiszti kerületének koadjutor perjele
2005-2006: Vác – Ars Sacra tanára az Egri Hittudományi Főiskola előkészítő évfolyamán, ugyanakkor óraadó, a liturgika tanára az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.
2006-tól az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója.
2006. május 27. XVI. Benedek pápa Sicca Veneria címzetes püspökévé, és egyúttal váci segédpüspökké nevezte ki.
2006. szeptember 1-től általános helynök
Elismerések:
Vác és Pásztó városok, valamint Nógrád megye díszpolgára
2008: Tragor Ignác emlékérem
A vitézi Rend egyházi keresztje, valamint a Szent Lázár Katonai és Ispotályos lovagrend nagykeresztjének birtokosa.
A nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységéért 2017-ben a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki.
Segédpüspök atya hetvenedik születésnapja alkalmából készült interjú
Váci Egyházmegye Kommunikációs Iroda
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »